Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Ivánka Endre: A modern individualizmus és a történelmi protestantizmus
340 IVÁNKA ENDRE annyira hathatja át a szellemi principium a külső, testi világot is, hogy annak ellenállását, a testiség szellem-ellenes súlyát teljesen meg tudja semmisíteni és a szellem birodalmát a látható világban is hiány nélkül megvalósítani ; a megváltott ember bűnre képtelenné válik (impeccabilis) és mint «szent» jogot szerez arra, hogy szükség esetén erőszakkal is valósítsa meg a szellem birodalmát, leküzdve a «gonoszok» ellenállását. Az első úton jártak a különböző quietisták, a begardok konventikulumai, az ú. n. «schwestriones», a másikon a forradalmi mozgalmakat megindító spiritualisták, Fra Dolcino-tól kezdve a huszitizmus legszélsőségesebb ágáig, a taboritákig. És ez a két irány ismerhető fel a protestantizmuson belül is : a lutheranizmusnak az eredendő bűnről és a megváltásról vallott tanítása szerint a hit által megnyert megváltás csak megbocsátást jelent és a megbocsátás üdvözítő tudatát ébreszti az ember lelkében, de a gyökeresen romlott emberi természetet nem változtatja meg, az Ádám bűne folytán elvesztett akaratszabadságot nem állítja vissza. Az ember külső cselekvésében épannyira bűnös, mint azelőtt,1 csakhogy ez a változatlanul fennmaradó romlott természet nem hat már vissza a lélekre, a külső cselekvés a lélek részére indifferensé vált — a kálvinista tanítás szerint pedig a kiválasztottaknak minden cselekvése szent és jó, nem azért, mert az ember szabad akaratából folyik, hanem azért, mert az Isten predesztináló hatása nemcsak a hit elfogadását eredményezi az emberben, hanem a helyes erkölcsi magatartást is. Teljesen következetes, hogy a lutheranizmus még az egyházi életet is, amennyiben ez külsőleg megnyilvánul, az állami hatalom hatáskörébe engedi át és igazi egyháznak csak a láthatatlan egyházat tekinti, a kálvinizmus pedig ott, ahol tisztán tudott érvényesülni, mint Genf ben és Cromwell Angliájában, theokratikus állammá alakult át, ahol az egyház még az állam funkcióit is vállalta és állami megtorló eszközöket állított a keresztény élet megvalósításának szolgálatába. A XV. századbeli spiritualizmus két szélsőséges árnyalata, a minden külső cselekvést közönbösnek tartó, tisztán az egyéniségébe visszavonuló quietizmus egyrészről és a harcias, vérrel és karddal az Isten birodalmát e földön megvalósító taboritizmus másrészről tovább él — bár enyhített, kevésbbé szélsőséges formában — egyrészről a lutheránus láthatatlan egyházban, másrészről a genfi Consis- toire-ban és az angol puritanusok «szent hadaiban». III. Eszerint a történelmi protestantizmus nem volna más, mint a XIV. és XV. századbeli szektárius mozgalmaknak a folytatása? Igen, 1 Ami természetesen nem azt jelenti, hogy tényleg állandóan bűnt is követ el, hanem csak azt, hogy még látszólag jó tetteiben is a bűnös emberi természet működik, nem pedig a kegyelem, mert a kegyelem csak a hitben áll és nem az emberi akarat megszentelésében.
