Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
162 MÓRA MIHÁLY kellett vállalkoznia, hogy az ellentmondásoktól megtisztítsa, de mindenekelőtt összeszedje a több, mint 1000 éves perjogi anyagot. Az ő rendszere sem kifogástalan, de elődeinél, a korábbi gyűjtőknél még zavarosabb a kép. Ezeken a példákon úgy látszik vagy nem akart, vagy nem tudott változtatni. A korábbi joggyüjtemények perjogának egységes szempontok szerinti rendezése hiányzott, ha csak nem vesszük némi kivételnek az úgynevezett szisztematikus H i s p a n a t, amely a Hispana anyagát rendezi és a perjogot a harmadik könyvben De institutionibus iudiciorum c. alatt rendszerezi és az ú. n. D a c h e r i a n a t (774—831 között), amelynek első könyve a vezeklésről, második De accusatis et accusatoribus, iudicibus et testibus tárgyal. A büntetőperre fontos vezeklési könyvek és a zsinati törvényszékekre vonatkozó gyűjtemények, utóbbiak közül különösen Regino prümmi apát munkájának1 forrástani jelentősége ugyan megmaradt, de ezek még távolabb állnak az összefüggő, rendszeres ábrázolástól. Gratian jelentős megismerési forrás nemcsak az egyházi perjog korábbi fejlődésére, hanem főleg a XII. század első felére. A XII. század második felétől kezdődő nagyszámú magán Ordines Iudiciarii és a perjogi munkák* 1 2 szerzői már Gratiant is olvashatták, támaszkodhattak reá. A langobard alapokon nyugvó felső olasz jog is a XII. század második felében alakult át jelentősebb mértékben. A városállamok podestai- nak vagy konzulainak, illetve jogtudó helyetteseiknek bírósági gyakorlata3 a római tantételekre már tudatosabban támaszkodik. De a X11. század második felében élénkül meg erőteljesen a pápák perjogi törvény- hozása. Nem akarjuk azt mondani, hogy mindez Gratian nélkül nem történt volna meg, bármily újszerű beállítás is lenne ez. Annyi azonban bizonyos, hogy a Decretum nagy tekintélyénél fogva mindkét irányban jótékony befolyást gyakorolt és pedig nemcsak fejlettebb nézeteivel, gazdag forrásanyagával, hanem még a homályosabb fogalmazású tételeivel is annyiban, hogy alkalmat adott a korrigálásra, előkészítette az eszmék tisztázását. Már a dekretistákat sem akadályozza meg tekintélye abban, hogy tanításának ellentmondó vagy helytelen részére rámutassanak. Aligha lehetett azonban perjogász a XII. század derekán és második felében Olaszországban, aki előtt ismeretlen lett volna a nagy tekintélyénél fogva oly sokat forgatott Decretum. AXII, század közein Ivón. decret. Aligne, Patr. lat. 161., 36.) szerint — idézi Haring, Grundzüge.3 103. 1. 4. jegyzet — aki a Decretumban metódust akar találni, hasonlít ahhoz, aki az erdőben delfint, vagy a tengerben vadkant keres. 1 De synodalibus causis et disciplinis ecclesiasticis. (906 körül.) V. ö. Eichmann, 4—5. lap. 2 V. ö. Schulte, Geschichte der Quellen und Literatur des kanonischen Rechts von Gratian bis auf die Gegenwart. I. Stuttgart, 187., 233 s köv. lap, 3 Schmidt, Lehrbuch.2 69. s köv. 1.
