Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
MAGISTER GRATIANUS MINT PERJOGÁSZ 163 pén élő egyházi perjogi gyakorlatra és doktrínára Gratian elsőrangú forrás marad, tehát még Schmidt szemlélete mellett is, mint keletkezési ideje jogállapotának megrögzítője. A perjognak a XII. század második felében a pápai törvényhozás és a felső olasz városi statútumok részéről meginduló erőteljes fejlődése virágzó perjogi irodalom alapját teremtette meg. Nem sokkal a Decretum után keletkezik a Rhetorica Ecclesiastica (1160— 1180) és a legrégibb Ordo, Ordo iudiciarius (1171 után; kiadta három müncheni kéziratból Kunstmann).1 A későbbi processzualisták Gratiánra építettek. Persze a XII. század második felének, a XIII. századnak és a XIV. századnak perjogászai fokozottabb jogalkotásra tekinthettek vissza, mint Gratian. És ha ezekkel összehasonlítva akarnánk értékelni, meg kell állapítanunk, ami jelentőségét azért legkevésbbé sem akarja lebecsülni, hogy a perjogi doktrína fejlettsége, a boncoló elméleti fejtegetések mélysége tekintetében a Decretum nem érte el azt a fokot, amit a későbbi perjogászok és ezek között elsősorban T a n k r é d bolognai professzor (magister decretorum), III. Honorius tanácsosának az őt követő időre irányadó befolyású Ordo Iudiciorum-a (kb. 1216), vagy a francia születésű Guilelmus Durantis (Speculator) romagnai vicarius generalis, mendei püspöknek az egész korszakot lezáró és összefoglaló hatalmas kézikönyve, a Speculum iuris (kb. 1271—1287) képvisel, amelyhez a flórenci születésű bolognai professzor, Johannes Andrea készített nagy kommentárt (Additiones ad Durantis Speculum, 1346). De ezek a későbbi perjogászok egyik alapul éppen a Decretumot tekintették, amelyet fejleszteni, elmélyíteni, az újabb joggal kiegészíteni volt feladatuk. Hasonlattal élve, a XIII—XIV. század processzualistái olyan viszonylatban állottak Gratiánhoz, mint a quattrocento és a Cinquecento művészei a trecentobeliekhez. De nem kevésbbé érdekli Gratian a világi perjogászt is. Még az elfogult világi perjogászok szerint is tudvalévőén az olasz XII—XIV. századbeli perjog volt az, amely a modern perjoghoz mérve is előnyösen értékelhető új gondolatokat adott, majd ezt irodalmának közvetítése révén Európában, de főleg Németországban népszerűsítette és így közvetve valamennyi nyugati modern perjogi rendszer — és ezek között a magyar — alapelveinek kiépítésére hatott.1 2 Az olasz juristák, legisták és kánonisták iratai, ha azok látszólag római vagy kánoni forrást tárgyaltak is, forrásaivá lettek a subsidiáriusan alkalmazandó közönséges olasz szokás1 Kritische Überschau der deutschen Gesetzgebung und Rechtswissenschaft, II. 1855. 17—29. lap, — a többire nézve lásd Wahrmund már fent idézett forrásgyűjteményét. 2 A kánonjogász álláspontjára nézve 1. Notter, Egyetemi előadások, 332—333. 1. 11*
