Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kontor Lajos: Az egyházi javadalombetöltés szabályozása a háború utáni konkordátumokban
A püspöki székek betöltése. A 18. és a 19. században kötött konkordátumok általában még püspökkijelölési (prezentálást nominációs) jogot engedélyeztek az államfőknek, amit főkegyúri jognak is szoktak nevezni. így intézkedtek az osztrák (1784), a francia (1801), az olasz (1803), a szicíliai (1818), a costaricai (1852), a quatemalai (1852), az 1855. évi osztrák, a haiti-i (1860), az aequatori (1862), a venezuelai (1862), a nicaraguai (1861) és a salvatori (1862) konkordátumok. Ez a püspökkijelölési jog azonban — bármilyen jognak nevezték is — soha nem jelentett püspökkinevezési jogot. Bár az államfő választotta ki személyileg a leendő püspököt, a kiválasztott csakis akkor szerezte meg a püspöki jogok teljességét, ha a pápától elnyerte a «canonica institutm-t. Ennek elnyerésére pedig csakis az számíthatott, aki (mint azt az 1817. évi bajor konkordátum 9. pontja megszabta) a Szentszék megítélése szerint «kánonilag alkalmas férfiú» volt.1 A nominációs jog némi korlátozást szenvedett már az 1855. évi osztrák konkordátumban, mely arra kötelezte az osztrák császárt, hogy a püspöki székre javasolt jelölt kiválasztása előtt hallgassa meg legalább a szomszédos püspököket. Az előbb felsorolt konkordátumok után időrendben következő 1887. évi columbiai konkordátumban pedig teljesen lecsökkenteti formában látjuk viszont az államfő kijelölési jogát. Ez a konkordátum ugyanis csupán arra jogosítja az államfőt, hogy széküresedés esetén a Szentszéknek alkalmas jelölteket ajánlhasson, illetőleg, ha ezzel a joggal élni nem óhajt, a Szentszék jelöltje ellen politikai okokból kifogást emelhet. A későbbi konkordátumokban ez a formula tovább változott, s teljesen eltűnt belőle az államfőnek az a bizonytalan tartalmű joga, hogy alkalmas jelölteket ajánlhasson és a kinevezendő püspök személyének kiválasztását a Szentszék teljesen magának tartotta fenn. Az 1918 május 19-én érvénybe lépett új egyházjogi törvénykönyv már ezt az elvet kodifikálja a következő szavakkal : a püspököket a Szentszék szabadon nevezi ki. A megszüntetett királyi privilégiumot azonban a Szentszék a konkordátumokban azzal az előzékenységgel pótolja, hogy a kiválasztott püspökjelölt nevét közli az államfővel, illetőleg a kormánnyal. Ez az előzetes közlés, melynek célja a jelölt politikai megbízhatósága iránti érdeklődés, a századvégi konkordátumok közül az 1886. évi montenegrói konkordátum 2. cikkelyében szerepelt először. Az érdeklő1 Ezt a jogot a Szentszék mindig csak katolikus uralkodóknak adta meg s az 1801. évi francia konkordátum 17. pontja, arra az esetre, ha az uralkodó nem lenne katolikus, úgy rendelkezett, hogy új megegyezést kell majd kötni. Az 1817. évi bajor konkordátum 9. pontja hasonlóképpen Maximilián József királynak és katolikus utódainak engedélyezte a nominálási jogot. AZ EGYHÁZI JAVADALOMBETÖLTÉS SZABÁLYOZÁSA 65 Theológia. 5
