Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Móra Mihály: Az egyházjogi irodalom útja
362 IVÁNKA ENDRE ezeket most már csak annak járulékaiként tekintik, ami igazán a misztika lényege : a belső, közvetlen érintkezés a lélek és az Isten között, aki a kegyelem révén a lélekben működik és jelen van. így a misztika egész új problémák elé kerül. Mert ha a misztika tényleg nem más mint a hit és imaélet felfokozódása, ha benne nem a csodás kísérőjelenségek fontosak, hanem az, hogy a misztikus belső, közvetlen érintkezésbe lép az isteni valósággal, akkor jogosan felvethető az a kérdés : Rendkívüli kegyelem-e a misztikus élet, vagy pedig a keresztény életnek olyan betetőzése, mely a tökéletességre való törekvés normális irányában fekszik ; magasabb megismerést nyujt-e a misztikus élet az isteni dolgokról, mint amilyent a hitélet képes adni, és ha igen, mi ennek a megismerésnek a módja, és milyen viszonyban áll ez az Isten teljes megismeréséhez, a visio beatificához ; végül mi a lényeges mozzanat a misztikus élet Istenközelségében, a megismerés közvetlensége vagy a szeretet tökéletessége? És valóban ez a misztikáról szóló modern irodalom problematikája, és ebből indul ki P. Anselm Stolz «Theologie der Mystik»1 című könyve is. Mindenesetre helyes az a beállítás, mondja a szerző, mely a misztikus életben főleg a belső Istenközelséget látja és a csodás elemet, a rendkívüli jelenségeket, még pszichológiai téren is (mint például az eksztatikus elemet, a víziókat stb.) nem a misztika lényegéhez tartozóknak tekinti. Mégsem juthatunk el így a misztika lényegének meghatározásához, és még kevésbé ezeknek a problémáknak a megoldásához. Mégpedig azért, mert a problémáknak ilyen felvetése helyes ugyan, de egyoldalú, mivel a misztikus életet főképen pszichológiai szempontból vizsgálja, még akkor is, amikor a rendkívüli pszichológiai jelenségeket a misztika lényegétől elválasztja. A misztikus élet ólyan meghatározását kell keresnünk — mondja a szerző —, mely a pszichológia szféráján túlemelkedik és magasabb szempontból tekinti a misztikus életet és a felvetett problémákat, melyek addig szükségszerűen megoldhatat- lanok, amíg a pszichológia terén maradunk. A Szentírásból kell kiindulnunk, abból az egyetlen misztikus élményből, melyről a Szentírás minden kétséget kizáró módon beszél : Szent Pál elragadtatásából. Jellemző, hogy a misztikus élményt Szent Pál azokba a szavakba foglalja össze, hogy «a paradicsomba került*. (Emellett a «harmadik ég* főleg azt jelenti, hogy nem a legfelsőbb égbe, a teljes Istenlátáshoz jutott el. 29. 1.) Ez csak azt jelentheti, hogy az apostol nem a megismerésben, nem a pszichológiailag a normális élettől különböző élményben látja a misztika lényegét, hanem abban, hogy az embert megint abba az állapotba hozza, melyben Ádám a bűnbeesés előtt volt. Aquinói Szent Tamásnak azt szokták szemére vetni, hogy az ő teológiájában a misztika nem talál helyet. Ebből csak annyi igaz, hogy ő, a túlnyomólag pszichológiai érdeklődésnek megfelelően, mely már nála is megállapítható, a misztikus életben főleg a rendkívülit, a normális megismeréstől eltérő megismerési módot lát, és így azokon a helye1 Regensburg, Verlag Friedrich Pustet 1936.
