Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Móra Mihály: Az egyházjogi irodalom útja
A MISZTIKA MEGHATÁROZÁSA GOERRES ÓTA 363 ken, ahol a szoros értelemben vett misztikáról beszél (a de raptu című quaestiók- ban) nem tud a misztikának olyan elméletéhez eljutni, mely a rendkívüli pszichológiai jelenségek mögött a misztika lényegét is meglátná ; de van Aquinói Szent Tamásnál egy hely, ahol a misztikus megismerést teljesen azokba az összefüggésekbe helyezi bele, amelyek teológiai jelentőséget, létbeli alapját megmagyarázzák : az a quaestio, mely Ádám megismerését a bűnbeesés eló'tt tárgyalja. A szerző részletesen kifejti azokat az értékes mozzanatokat, melyek a misztika lényegét illetőleg Aquinói Szent Tamás ezen quaestió- jában rejlenek : A paradicsomi megismerés nem azonos az örök boldogsággal, de magasabbrendű a jelen emberi megismerésnél. Ádám nem láthatta «szemtöl- szembe» az Istent, de nem szorítkozott mégsem az ő Istenmegismerése arra, hogy az Isten létezésére csak a teremtményeinek megismeréséből következtethetett volna. Közvetlenül érintette bűntelen lelkét az az isteni besugárzás, mely neki, úgy mint az angyaloknak, az isteni lét közvetlen tapasztalását közvetítette. Ennek a közvetlen érintésnek az alapja pedig a kegyelem volt, melyben bűntelen lelke akkor még részesült. A misztikus élet tehát, melyben az ember Ádám eredeti állapotához visszatér, nem más, mint annak az Istenközelségnek a közvetlen tapasztalása, melyet a Krisztus által visszanyert kegyelem létesít, azaz a megváltásnak teljes átélése. Ebből elsősorban az következik, hogy keresztény misztika csak Krisztusmisztika lehet ; az a közvetlen viszony, mely a lélek és az Isten között a misztikában alakul, nem tekinthet el az «in Christo esse» gondolatától. így helyezkedik el a misztikus élet az Egyház életének az egészében is, és belekapcsolódik a liturgikus életbe. Az «unio mystica» a lélek és az Isten között lényegében nem más, mint annak az uniónak a mélyebb átélése, mely a szentségekben a lélek és Krisztus között valósul meg, az unió sacramentalis-nak, mely a keresztény életnek általános alapja. Ezzel a misztikus hivatás problémája is megtalálja a megoldását. Ami a misztika lényegét illeti, a kegyelem által okozott Istenközelség minél mélyebb átélését, azt mondhatjuk, hogy ez nem rendkívüli kegyelem, hanem olyasvalami, amire minden keresztény hivatva van, mert ez a tökéletességre való törekvés természetes célja. Ami az esetleges pszichológiailag rendkívüli élményeket illeti, nem beszélhetünk ugyan általános hivatásról — de ez már nem is tartozik a misztika lényegéhez, hanem csak kivételesen velejáró pszichológiai jelenség. Az a gondolat, hogy a misztika nem lehet más mint a «megvál- tottság» mélyebb átélése, más szempontból is világítja meg a misztikus életet. Ha a misztika nem más, mint a megváltott ember kegyelmi állapotának, az Istenhez és a világhoz való viszonyának a mélyebb megértése, akkor szükségszerűen bele van állítva abba a «feszültségbe», mely a jelen világban, a végítélet és Krisztus második megjövetele előtt, a megváltott ember belső élete és külső helyzete között fennáll. Ezt a kincset, mondja az apostol, az isteni kegyelmet, cserépedényekben hordozzuk. A belső emberünk feléled Krisztusban, de a külső emberünknek meg kell halnia és el kell pusztulnia. A Krisztussal való egyesülés csak a kereszt útján lehetséges. Ezért a misztikus
