Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Karsai Géza: Hittudomány és néprajz
Szemle Első kísérletek az átlényegülés fogalmának meghatározására. Tours-i Berengarius alakja és tana sokat foglalkoztatta a kora-középkor kutatóit. Chartres-i Fulbert tanítványa, a tours-i iskola hírneves magisztere, nemcsak kiváló dialektikus készségével vonta magára kortársainak figyelmét, hanem azáltal is, hogy az oltáriszentség dogmáját az akkori dialektika eszközeivel akarván magyarázni a dogma szimbolikus és dinamisztikus kifejtésének lett szószólójává. Személye belekapcsolódik abba az egyházpolitikai harcba, melynek VII. Gergely a zászlóvivője ; eretnekségnek minősített tana akaratán kívül is hozzájárult az oltáriszentség titkának mélyebb felfogásához és dogmatikai megfogalmazásához az 1079-ben tartott lateráni zsinat Berengarius tanát elítélő hitvallásában. Itt fejezi ki először az egyház a szentségi átváltozást substantialis conversio-ként. Ez a fogalmazás az Eucharistia történetében olyan fontosságú, mint a christologiában a niceai zsinat homou- sion-ja. Berengarius tana hatalmas polemikus irodalmat váltott ki, melyben Segni-i Szent Bruno, B. Lanfrank, Aversai Guitmund, Liége-i (Leodiensis) Ascelin és Adelmann, Casino-i Alberik, Anastasius, Durandus, troarni apát, Langres-i Hugo, Brauweiler-i Wolfelm vesznek részt. Érdekes, hogy Berengarius ellenzéke majdnem kizárólag a bencések közül kerül ki. Bár a polemikus irodalom ugyancsak nagyszabású és bár az egyház- politikai, dogmatörténeti, bölcselettörténeti érdek a kutatókat is vonzotta, Berengarius élettörténetében és tanában mindmáig sok felderítetlen pont maradt. Ennek okát kereshetjük abban, hogy az elítélt Berengarius iratai sokáig lappangtak vagy elvesztek (a de sacra coena-t Lessing fedezte fel 1770-ben), személye és tana pedig a pártharcok szokott egyoldalú vagy torz megvilágításában kerültek az utókor elé. Ehhez járul még az a tény, hogy tanának a késői protestáns (kálvini) felfogással való megegyezése személye iránt is rokonszenvet támasztott a protestáns kutatókban, ami a tisztánlátásnak lett akadályává. Ennek igazolására elég elolvasni A. Harnack Dogmengeschichte-}ének (4. kiad. Tübingen, 1910) III. köt. 380 sk. lapjait! Berengariusszal behatóan foglalkozott J. Schnitzer,1 P. Renaudin2 a régebbi szerzők közül. A dogmatörténeti összefoglalások általában rájuk 1 2 1 B. von Tours, sein Leben, seine Lehre. (München, 1890.) 2 B. (Paris, 1902.) 17*
