Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Karsai Géza: Hittudomány és néprajz
260 KÜHÁR FLÓRIS támaszkodnak. Berengarius tanának dogmatörténeti helyét a vonatkozó vita- irodalom alapos ismeretével J. Geiselmann1 határozta meg, aki a tannak a Paschasius—Ratramnus-féle 9. századi vitával való összefüggésére és a 11. század dialektikus mozgalmában való begyökerezettségére is rámutatott. Kiemeli egyúttal a dogma kifejtésére gyakorolt közvetett hatását. Helytelenül gyanított azonban szenzualisztikus és platonikus hatást B.-nál. A. J. Macdonald2 a Lanfrankkal való vitát és a B.-val foglalkozó zsinatok történetét világítja meg élesebben, A. Fliehe1 2 3 4 B.-nak egyházpolitikai szerepét domborítja ki. G. Morin1 kiadja egy eddig ismeretlen szerzó'nek, történetesen szintén Berengar-nak, kiben a délitáliai Venosa apátját gyanítja, B. elleni vitairatát. M. Cappuyns5 összefoglalja a B.-ra vonatkozó adatokat és irodalmat. Petrus Diaconus Chronicon Casinense-jének tanúsága és B.-nak egy töredéke6 szerint az 1078—79-i római zsinat eló’készítő tárgyalásain és vitáin B.-nak legerősebb ellenfele Alberik, casinói bencés volt, akit aztán B. kegyetlen gúnnyal támad (Casinus ille non monachus sed daemoniacus). Alberik egy könyvet is írt a vitáról, ez azonban elveszett. Más művei, köztük a Flores Rethorici azonban megmaradtak. Alakjával foglalkozik C. H. Haskins,7 A. Amelli apát.8 Amelli apát ezen munkájában utal egy kb. 7 oldalas latin kéziratra a cassinoi könyvtár 276. jelzésű kódexében, melyről azt mondja, hogy a B. -vitával áll vonatkozásban. Ezt a kéziratot adta ki és magyarázta legutóbb módszertanilag is mintaszerű dolgozatában M. Matronola9 * cassinoi bencés. A kitűnő tanulmány először is kétségtelenné teszi, hogy a cím nélkül lemásolt kéziratnak maga Berengarius a szerzője, aki a végső (1079. nagyböjt) zsinati döntés előtt a maga álláspontját ebben az iratban foglalja össze röviden, vázlatszerűen. Ennek igazolásával Berengarius saját műveinek (de sacra caena, epist. c. Adelmannum, Acta Conc. Rom.) száma gyarapodott élettörténetét és tanának végső formáját megvilágító értékes lelettel. Mivel ez az irat az 1079-i döntést, a Berengariustól követelt esküszöveget (Denz.12 355. sz.) előzi meg, annak tudományos magyarázatához, a bennefoglalt dogma jelentésének kifejtéséhez olyan jelentőségű, mint más 1 Eucharistielehre der Vorscholastik. Paderborn, 1926. 2 Berengar and the reform of sacramental doctrine, London. 1930. 3 La réforme grégorienne. Louvain, 1924. 4 Bérenger contre Bérenger. Réch. de théologie ancienne et médiévale. Louvain, 4 (1932). 109—133. 6 Baudrillart et alii : Dictionnaire d’histoire et géographie ecclesiastiques. Paris, 1924. B. de Tours c. cikke. 6 Mabillon : Acta SS-orum O. S. B. t. IX. 1735. p. XXVI. 7 Albericus Casinensis. in «Casinensia». Montecasino, 1929. I. 115. 8 S. Bruno, vescovo di Segni. Montecassino, 1923. 11 1. 9 Un testo inedito di Berengario di Tours e il Concilio Romano del 1079. Milano, 1936.
