Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Iványi János: A hatnapi teremtéstörténet. IV
A HATNAPI TEREMTÉSTÖRTÉNET 231 érdekelték, hanem csakis az Istenhez való viszonyukban. E viszonyról szólva természetszerűleg említést kellett tennie a látható világról és ennek alkotó elemeiről is. De tette ezt anélkül, hogy tudományos ítéletet formált avagy mondott volna róluk. És tette ezt korának nyelvén, természettudományos ismereteinek szintjén, annak a világképnek a segítségével, amely — mint föntebb láttuk — primitív szemléleten1 alapult. Nem tanította ezeket a természettudományos téren mozgó feltevéseket, csupán csak érintette és keretül használta fel őket előadásában. így a hatnapi teremtéselbeszélésben is. C) Különös figyelemre méltó végül az a szerep is, melyet az időmérésnek , időbeosztásnak juttat teremtéselbeszélésében a szent szerző, megint csak kultúrájának elbírálása szerint. E téren szembeötlik mindenekelőtt a nappaloknak és az éjjeleknek szabályos váltakozásából származó kisebb időegységek, a napok elhatárolása és számolása, másrészt pedig egy hét napra összefogott keret, mint az időmérésnek egy nagyobb egysége : a hét (sabu'a), amely a szent szerző kultúrájának nemcsak jól ismert tartozéka volt, hanem — amint az a teremtéselbeszélés felépítéséből kiviláglik — vallási és társadalmi szempontból is jelentős szerepet játszott. Ennek a két időegységnek a teremtéselbeszélésben való ilyen nyomatékos hangsúlyozása és arra való felhasználása, hogy az egész teremtési műnek keretül szolgáljon, egyes újabb szentírásmagyarázók szerint éppen az idő kategóriáját illetőleg különös jelentősséggel bír. Dumaine a Revue Biblique legújabb számában2 ír erről a kérdésről. Szerinte a napok egymásutánja a bibliai teremtéselbeszélés keretében a világ időbeli végességét és az Isten időfelettiségét akarja szemléltetni. Mindaz, ami az Istenen kívül van, időben és az idővel együtt lett. A hét keretébe is azért foglalta a teremtéstörténetet a szent szerző, hogy az egyiptomi, a babiloni és a föníciai kozmogóniákkal ellentétben, a látható világnak időben való keletkezését hangsúlyozza. Míg amazok feltételezik az őskaosz létezését, amelyből nemcsak a rendezett világ, a kozmosz alakult ki, hanem maguk az istenek is létrejöttek, addig a bibliai szerző hangos szóval hirdeti, hogy a látható világ teljes egészében : az ősanyag, a káosz is, időben keletkezett, előtte csak az Isten volt. *— mondja Szent Ágoston. [De actis cum Felice manichaeo. 1, 10. (MPL. 42, 525.)] Amit Szent Ágoston az evangéliumról mondott, az természetszerűleg a Szentírás többi könyveire is áll. 1 XIII. Leónak Providentissimus Deus c. enciklikája (1893) Szent Tamás nyomán (S. Th. I. q. 70. a. 1. ad 3.) kifejezetten mondja, hogy a szent író akkor, amikor természettudományi kérdéseket érint, «ea secutus est, quae sensibiliter apparent». (Enchir. Bibi. 41.) Ugyanezt tanítja a Genezis első fejezeteiről a pápai Bibliabizottság. (1909 jún. 30. VII. kérdés.) és a «Spiritus Paraelitus» c. enciklika (XV. Benedek, 1920.). L. Theologia. 1935. (IL), 235. sk. 1. 2 1937. (XLVI) 163. 1.
