Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Iványi János: A hatnapi teremtéstörténet. IV
232 IVÁNYI JÁNOS Dumaine a bibliai teremtéselbeszélés hetében az idő képét, szimbólumát látja, amelyben a lények megjelennek és eltűnnek, mely alatt az ember dolgozik és megpihen. A munkától való megpihenés, mely a szimbolikus hét utolsó, alkonyat nélkül való napjára esik, az örökkévalóság képe, ahová nagy művének befejezése után a teremtő Isten mintegy visszavonul.1 Módis László így élezi ki a kérdést : «Ha tételbe akarjuk foglalni a fejezet (t. i. Móz. I. 1, 1—2, 4a) tartalmát, a tételt helyesen és tárgyilagosan így kell megfogalmazni : az időbeosztás alapvetése a teremtés- történet keretében».1 2 Valami igazság rejlik ebben a kissé elnagyolt és egyoldalú feltevésben. Azt jól meglátta Bónis, hogy az időbeosztást kultúrája igen jelentős elemének tekintette a bibliai szerző, szép szerephez is juttatta teremtéselbeszélésében, de hogy az időbeosztás keletkezésének kérdése kimerítené a teremtéselbeszélés egész tartalmát, azt elfogadni nem tudom. Igazabbak leszünk nézetem szerint a szent szöveghez, de meg az ószövetségi ember eszmevilágához is, ha annyira meg nem szorítjuk a bibliai teremtéselbeszélés tartalmát és inkább így fogalmazzuk tételünket : a teremtéselbeszélésben az időbeosztás alapvetéséről is van szó. Az időegységek létrejöttét az ószövetségi ember épúgy a teremtő Isten mindenokságára vezette vissza, mint a látható világ alkotó elemeit általában. Míg a nap meg a hét, vallási és társadalmi jelentősége mellett, kozmikus szerepet is játszik a világkeletkezésről szóló bibliai elbeszélésben, addig az időbeosztásnak már a szent szerző kultúrájában ismert egyéb elemeiről és egységeiről3 csak említés történik, éspedig az égitestek szerepkörével kapcsolatban. Egészen természetes az, hogy az időmérésnek, illetőleg az időbeosztásnak az égitestek pályájához való kötött volta szembetűnőbb volt a szent szerző korában, mint ma, amikor időmérésre kényelmes eszközül szolgál az óra, időbeosztásra pedig a közismert naptár. Az égitestek tehát a bibliai szerző elgondolása szerint nemcsak kozmikus szerepet töltenek be (a föld megvilágítói ; 15. v.), hanem a társas életnek is felbecsülhetetlen szolgálatot teljesítenek : világórának, kozmikus időmérőnek, ünnepjelzőnek adta őket a teremtő Isten bölCSesége. Iványl János. (Folytatása következik.) 1 Rév. Bibi. 1937. 162. 1. 2 Az aláhúzás a szerzőtől való. Theolgiai Szemle. 1936 (XII.), 311. 1. 3 Ilyenek: az év (sânâ), a kijelölt, vagy tán helyesebben : agyülekezési napok (mô'adîm; 14. v.). Ilyen fontos nap volt, pl. a hónap első napja, az újhold megjelenésének napja (a hödes), melyet ünneppé, gyülekezési nappá avatott Izrael vallása is. Már a primitív nomád ember kitörő örömmel üdvözölte a hold sarlójának első feltűnését az égen.
