Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Iványi János: A hatnapi teremtéstörténet. IV
230 IVÁNYI JÁNOS pl. az ószövetségi embernek amaz erkölcsi kötelességeit iparkodott szabályozni, amelyek a természet rendetlen használatának korlátozását célozzák. (Pl. az étkezési, házassági stb. törvények.) De meg azért is kellett szólnia a kozmoszról és ennek berendezéséről, mert — amint már láttuk — a természetet és annak elemeit istenként megszemélyesítő és imádó vallások veszedelmes és megtévesztő tanításával szembeszegezte a maga tisztultabb eszméit és tanításait a világ alkotó elemeiről és ezeknek Alkotójukhoz való viszonyáról.1 Amikor a szent szerző tisztázza ezeket az alapvető kérdéseket, szeme előtt van az a kép, melyet Ptolemeus előtt a Földközi tengertől a Gangesig, a Nílustól az Eufratesig nagy vonásokban egyezően festettek maguknak az ókori keleti népek a látható nagyvilágról, a kozmoszról. Ez az a világkép, mely elénk tárul az ősi egyiptomi, sumér és babiloni, de még a régi görög emlékekből is épúgy, mint a Biblia lapjairól.1 2 Ez a világkép (a kozmosz felépítéséről, alkotó elemeiről, az égitestek számáról és szerepéről, a föld berendezéséről stb.) természetesen, nélkülözi a modern természettudományos felfedezések eredményeit. Primitív szemléleten alapszik és nem precíz műszerekkel végzett módszeres megfigyeléseken. Erről a kezdetleges világképről bővebben szólanom nem kell, elég itt reámutatnom Komádnak az előbb említett művére, avagy A. Jeremiásnak : Handbuch der altorientalischen Geisteskultur (Berlin u. Leipzig, 19292) c. munkájára.3 (127—250 1.) Az csak természetes, hogy azzal, hogy az ószövetségi szent író e hiányos világkép keretében építi fel tanításainak rendszerét, a Szentírás igazmondásán csorba nem esik. Szent Ágoston óta a katolikus hittudomány és az egyházi tanítói tekintély nem győzi eléggé nyomatékozni azt, hogy a szent írónak esze- ágába sem jutott merő profán tudományokról nekünk szakszerű előadást mondani.4 A természet dolgai nem önmagukban és önmagukért 1 L. Theologia. 1936. 138. skk. ; 148. sk. 1. 2 L. A. Konrad: Das Weltbild der Bibel. Graz u. Wien, 1917. 3 A kép főbb vonalai : az ókori keleti ember két látható világról beszélt : felső és alsó világról. A kettőt egy félköralakú szilárd boltozat (a héberben : rakfa, LXX : aregecopa, Vulg. : firmamentum) választja el egymástól. Ez a boltozat alsó végeivel a tányéralakú föld széleire támaszkodik és tartja a felső vizeket. A boltozaton nyílások vannak ; a nyílásokat zsilipek zárják el ; ha ezeket valaki félrehúzza, a felső vizek alázuhannak a földre. A boltozaton vannak elhelyezve az égitestek. Szerepük kettős : világítani és az időket jelezni. A föld az alsó óceánon terül el. A hegyeknek az alsó óceánba mélyedő lábai mint valami óriási oszlopok tartják szilárdan a földtányért, hogy el ne mozduljon helyéről. Több egyéb érdekes elképzelésről majd a magyarázat folyamán fogunk szólani. 4 «Nem olvassuk az evangéliumban azt, hogy az Űr mondotta volna : Elküldöm nektek a Vigasztalót, hogy kioktasson titeket a nap és a hold pályájáról. Mert ő keresztényeket akart nevelni és nem természettudósokat.»
