Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Ivánka Endre: László mester esztergomi prépost könyvtára 1277-ben
224 IVÁNKA ENDRE Ezeket szem előtt tartván, legelőször meg kell állapítanunk, hogy ez a könyvtár abban a században, mint magánkönyvtár, nagy könyvtárnak mondható.1 Megjegyeztük, hogy már a könyvjegyzékben betarvárni. Amikor például azt állapítja meg, hogy a pannonhalmi könyvtárban Szent Ágostonnak csak egysermoja, Beda Venerabilisnak pedig és (Paschasius Radbertus kivételével), egyáltalában a karoling-korszaknak egyetlenegy műve sem fordul elő, és abból arra következtet, hogy az akkori magyarországi műveltség körülbelül a merowing-korszakénak felelhetett meg, nem pedig az egykorú, XI. századbeli nyugati műveltségnek (Károlyi Árpád Emlékkönyv 351 1.), akkor nem vette figyelembe, hogy 1) azokban a homiliagyüjteményekben, melyek Pannonhalmán is oly szép számmal voltak meg (3 hcmiliae, 2 liber sermonum). Nagy Szent Leo és Nagy Szent Gergely homiliái mellett leggyakrabban Szent Ágoston beszédei szerepeltek, és hogy a nyugaton is a XI. században Szent Ágostont inkább beszédeiből, mint nagyobb műveiből ismerték. Ennek legjobb bizonyítéka az, hogy például Konstanzi Bernold, aki 1079-ben írta a «de veritate corporis et sanguinis domini «című» vitairatát, 10 Szent Ágostonból vett idézet közül kilencet a Sermonesből merít, és csak egyet a «de Trinitate»-ből. (Scholastik XII. 1937, 84.) Hogy 2) Beda Venerabilisnak egy műve megvolt Pannonhalmán ; mert a liber scintillarum» nem lehet más, mint Beda ilyen nevű műve. Hogy 3) a karoling-műveltség máshol sem játszott nagyobb szerepet a XI. században, melyet a karoling-műveltség korától a X. század borzasztó kulturális visszaesése választ el. Az akkor kialakuló scholasztikus műveltség nem a karolingkorszak tudományából fejlődött ki, sem a XI. század teológusainak műveiből (még Szent Anzelm művei is, Grabmann szerint (Gesch. d. sehol. Methode, I 337) nem a XII., hanem a XIII. században fejtették ki igazi hatásukat), hanem azokból a patrisztikus florilegiumokból, melyek a XII. század eleje óta «sententiae» név alatt keletkeztek. A híres «Liber Pancrisis, id est totus aureus« (nayxQvofjç) a »modern (XII. századbeli) mesterek» mellett, Champeaux-i Vilmos, Chartres-i Ivó, Láons-i Anzelm mellett csak Szent Ágoston, Szent Jeromos, Szent Ambrus, Nagy Szent Gergely, Isidorus és Beda műveit idézi. (Grabmann, II 41.) Ezek közül Szent Ágoston, Nagy Szent Gergely, Isidorus és Beda a pannonhalmi könyvjegyzékben is szerepelnek. Nagyjában tehát ugyanazokból a forrásokból táplálkozott a pannonhalmi szerzetesek teológiai műveltsége (ha gyérebben is folytak ezek a források, mint máshol), amelyekből a XII. század kezdő scholasztikája is vette gondolatait és auktoritásait. Csak a dialektikus kiképzés és a filozófiai érdeklődés hiánya okozta azt, hogy ebből a (hazánkban és külföldön lényegileg azonos) tudásanyagból nálunk scholasztikus műveltség nem fejlődhetett ki. Ha ezeket itt szóvá tesszük, akkor ez nem kifogás akar lenni sem a kitűnő korképpel szemben, amit Mályusz az idézett munkában úgy a XI. századbeli, mint különösen a gótikus műveltségről adott, se az általa ebben a munkában használt módszerrel sem, mely az ilyen adatok feldolgozásában követendő eljárásnak legjobb példája. Ellenkezőleg, éppen azzal, hogy még egy ilyen kitűnő munkában is előfordulhatnak az ilyen kisebb hibák (melyek különben az általa levont következtetéseket nem befolyásolták lényegesen), meg akartuk mutatni azt, hogy milyen nehéz ezek elkerülése. 1 Egy 1215-ben meghalt ravennai érsek könyvtára a következő könyvekből áll : Digestum vetus, Codex, Decreta, Historiae (= historia scholastica) Sententiae (= liber sententiarum) Ezechiel (= Szent Gergely Ezechielhez írt homiliái). Savigny u. o. III. 600.
