Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Rónay György: Monoszlói András
MONOSZLÓI ANDRÁS 171 ebből a szempontból mindenesetre figyelemreméltó és kívánatos volna alaposabb átnézése. Műveiből öntudatos, nagyműveltségű szellem mutatkozik meg. Héberül és görögül is tudott, legalábbis erre vallanak kéziratos egyházi értekezései citátumai.1 Az Apológia egy helyén (403. lapon) hivatkozik német nyelvtudására. A szent szövegeket, egyházatyákat, zsinati határozatokat épolyan jól ismeri, mint az eretnekek iratait s az eretnekségek történetét. Mindemellett nem első gondja a vitatkozás ; mindenekelőtt belső építő munkát akar végezni s céljának a hív katolikusok kiképzését vallja. Hogy mégis vitatkozó a modora, az nemcsak a korhelyzetből adódik, hanem nála jól meggondolt módszer is : ellenvetésekben fejti ki az igazságot, «mert minden igazság az ellenvetésből szokott kinyilatkozni» (De gratia 27. 1.). Igazat kell adnunk életíróinak, akik megjegyzik, hogy «nagy olvasottságú» (Zelliger) és «roppant tudományú» (Pauer) férfiú volt. Ugyanők hivatkoznak azonban stílusára is, szép magyarságára. Figyelemreméltók mindenesetre azok a közmondásszerű részletek, amelyeket a tudományos szövegbe sző be, mint például Apológia 216. lapon : «Hogy Dávid János erre megfeleljen, játszik minta macska a farkával» ; ugyanott 300. lapon : «A madarat szaván ismerik meg...» ; ugyanott 378. lapon : «Egyebet sem cselekszik, majomtáncot jár», stb. Találni benne példáit annak a barokkhalmozó készségnek is, amelynek forrása nem a stilisztika, hanem a temperamentum, amely az elvont tudományban ha másutt nem teheti, egyes gorombaságokban és jelzők, igék halmozásában lobban föl, olykor a skolasztika kemény és határozott részletező modorában : «Kezdettől fogva a szentháromság Istenben egyetlen egy hatalmas, teremtő, megváltó és szentelő Istent ismerünk és imádunk», stb. (pl. De Inv. 71. 1., Apológia 20. 1. etc.). Legjellemzőbb, — ezt már Bodnár Zsigmond is fölemlítette1 2 — a következő részlet az Apológiából (335—36. 1.) : «Várakat hozsz elő, falukat, városokat, melyeket bírnak a papok, ha bánod tégy róla, hiszem tudod, lám az apostolok írásával hánykolódói, hogy minden birodalom Istentől vagyon : vájjon miért nem számlálod elő a ti szépséges islogos, bogiáros, frissen lépő kontyos feleségteket? Mért hagyod el a mi eleinknek szentséges ájtatos- ságából csinált vont arany, ezüst, bársony, gyöngyös egyházi ruhájukkal (melyeket ti egyházi tolvajok elszaggattatok) fölcifrázott Dalilákat? szemetekbe néző sok szolgáló leányzótokat? hogy nem számlálod elő törvénytelen sok fiatokat, leánytokat, hogy nem beszéled elő képtelen sarcoltatástokat, melyekkel sarcoljátok a községeket újonnan talált evangéliumotokért»... stb. De ezenfölül, Monoszlóit olvasva nem szabadulhatunk attól az érzéstől, hogy roppant anyaghalmaza, kemény 1 Knauz i. m. 197. 1. 2 A magyar irodalom története I. 204—209. i.
