Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Schütz Antal: Hittudomány és hitélet
HITTUDOMÁNY ÉS HITÉLET 5 hittény elpszichologizálása és a hittudomány elszubjektivizálása sugalmazhatta azt a szörnyű állítást : La théologie a tűé la réligion. Avagy megöli-e a tudományos optika a színeket, a patológia az egészséget? A tudománynak nem az a hivatása, hogy valóságokat teremtsen, tehát az sem, hogy romboljon ; hanem hogy rendszeres elmemunkával valóságokat a maguk jellegének szabatos kiemelésével megállapítson és igazoljon. Ezen a negatívumon kívül a hittudomány antropológiai szemlélete főként két jelentős pozitív szempontot ád a mi témánk méltatásához : a) Ha vallási, illetőleg hitéletünk elvben kirekesztené a hittartalmak tudományos földolgozását azon a címen, hogy azok a tartalmak élet és nem tudomány, akkor a hitélet területét elszigetelnők az élet és valóság többi területétől, melyek mind kivétel nélkül megnyitják sorompóikat a tudomány előtt. S ezzel együtt vállalnunk kellene az elszigetelődés kockázatát : Wer Isolierung braucht, ist der Inferiorität verfallen. T. i. a tudományosságot az antropológiai meggondolás ügy állítja elénk, mint az emberiség történelmi életfolyamatának szükséges életfokát, mint az «évolution créatrice» termékét, melyet tehát akarjuk, nem akarjuk, életértéknek kell elismernünk, mégpedig magasabb értéknek, mint a megismerésnek tudományelőtti fokát. Amely terület tehát elzárkózik a tudomány és annak hatásos megbecsülése elől, tudatosan megreked a tudomány előtti fokon és kénytelen vállalni a primitívség bélyegét. Dehát ezt még elviselhetné ; kivált dekadens korban és világhangulatban, mikor «vissza a természethez», «éljenek a primitívek és a prerafaeliták» a jelszó és divat. Az elzárkózás azonban könnyen végzetessé válhatik a hitélet számára azért, mert az imént vázolt antropológiai leszármaztatás értelmében az emberi tevékenységek köztársaságában a tudomány vállalkozik hivatásszerűen arra, hogy a valóságot mint valóságot igazolja a megismerés előtt, vagyis hogy kidolgozza a megismerés igazság-jellegét. Ha tehát a hitélet a maga tartalmait elzárja a tudományos tárgyalás elől, gyanút kelt, hogy fél az igazságnak ettől a pártatlan vizsgálóbírájától. Hisz a tudomány pártatlanul igazságot és csak igazságot keres (a tudósok nem okvetlenül) ; más indítéka és zsinórmértéke nincs. Ami nem akarja magát alávetni a tudomány tűz- próbájának, vagy attól tart, hogy nem tűzálló — s ez nem egy tájékozatlan jámbornak titkos félelme ; vagy nincs mit nyújtania a tudománynak — s ezen fenekük meg minden protestáns «hittudomány». Ha tehát a hitélet közvetlenségének és a hittartalmak sértetlen megőrzésének címén elzárkóznánk a hittudomány elől, épen a hitéletet fosztanók meg attól a magasabb karaktertől és méltóságtól, melyet a tűzkeresztség ád. Amely szellemi tevékenység és tartalom a szellem legsajátosabb méltóságáról, az igazság kifejezett képviseletéről nem akar lemondani, nem mondhat le a tudománnyá-levés igényéről sem. Mi nem
