Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Angeli Ottó: Különféle szempontok a liturgikus mozgalom értékelésénél. II
KÜLÖNFÉLE SZEMPONTOK A LITURO. MOZGALOM ÉRTÉKELÉSÉNÉL 45 egyszóval bele kell állítanunk a lelkipásztorkodás szolgálatába, de csak annyiban és oly módon, amennyiben az közvetlenül hatást gyakorol a lelkekre, amennyiben az célszerűnek látszik a gyakorlati életre. Ez a felfogás a liturgikus mozgalom programmpontjait csak annyiban fogadja el, amennyiben azoknak gyakorlati (pedagógiai és lelkipásztori, illetve lelkiéleti) haszna nyilvánvaló, egyébként pedig túlzásnak, feleslegesnek vagy éppen károsnak bélyegzi azokat. Nevezetesen eme felfogás hívei a liturgikus mozgalom programmjából csak a liturgia megismertetését tartják szükségesnek, vagy hasznosnak, de többnyire elvetik a nép aktív részvételét és a régi szokások felújítására való törekvést. Ennek a felfogásnak az az előnye az előbbiekkel szemben, hogy rámutat a liturgia vallási, illetőleg valláséleti jelentőségére. Eszerint a liturgia már nem csupán műérték, vagy tisztán tudományos értékű történeti emlék, amivel csak művészi vagy tudományos kedvtelésből foglalkozunk, hanem életérték, komoly valóság, mely életünkre alakító befolyást akar gyakorolni, eszköz az örök célhoz vezető úton. Azonban valójában ez a felfogás sem jut a dolog mélyére, nem látja meg a liturgia természetfölötti lényegét és így nem tudja megfogni a liturgikus mozgalom valódi jelentőségét. A liturgiát tisztán gyakorlati, utilitarisztikus szempontból értékeli : a liturgia minden jelentősége szerinte csak annyi, hogy pszihológiai hatást vált ki az emberek leikéből. Olyasféleképen tekinti ez a felfogás a liturgiát, mint a pragmatista felfogás a dogmákat. Történetileg kimutatható tény, hogy az ú. n. felvilágosodás korának liturgikus mozgalma, mely egyébként gyakorlati programmkitűzés tekintetében néha megdöbbentő hasonlóságokat mutat a jelenkor liturgikus mozgalmával,1 voltaképen ebből az egyoldalú pragmatista felfogásból táplálkozott. A pragmatista felfogás szerint a vallás tulajdonképen az erkölcsért van, az erkölcsnek postulátuma (Kant), a vallásban csakis az bír értékkel, aminek közvetlen erkölcsnemesítő, jellemfejlesztő hatása van. Eszerint a liturgiának is csak annyiban van lét- jogosultsága, amennyiben oktató, buzdító eszköz. Nyilvánvanló, hogy ez a pragmatista felfogás egyenesen ellenkezik a kereszténység lényegével és annak egyoldalú felfogásából származik. Korántsem akarjuk ezzel azt mondani, hogy az imént említett aszketikus írók és lelkipásztorok pragmatisták volnának, de felfogásuk igenis hasonlóságot mutat ezzel az egyoldalú és külsőséges felfogással. Nem szabad elfelejtenünk, hogy 3 liturgia elsősorban istentisztelet, a megváltás művének, a «mysterium Christi»-nek továbbfolytatása és nem pusztán pszihológiai hatást kiváltó lelkipásztori vagy pedagógiai segédeszköz. Azért tehát a most vázolt szempont sem lehet végleges és döntő a liturgikus mozgalom értékelésénél. 1 A pisztojai zsinatnak VI. Pius által elítélt liturgikus reformterveit 1. Denzinger. Enchiridion. 1564. skk.
