Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Angeli Ottó: Különféle szempontok a liturgikus mozgalom értékelésénél. II
46 ANGELI OTTÓ 4. Ismét mások, főleg hivatásos rubricisták, hajlandók a liturgiát tisztán jogi, rubricistikus szempontból tekinteni. Ez a szemlélet nem törődik a liturgia belső értékeivel, pusztán úgy tekinti azt, mint egy jogi adottságot, melyet az Egyház kötelezően előír és pontosan körülírva elénk ad. Ez a nézet a liturgiának külső definícióját adja : liturgia az, amit az Egyház annak nyilvánít. Eszerint tehát a liturgia terén nincsen más tennivaló, mint a jelenleg érvényes rubrikák egész vonalon való érvényrejuttatása. A nép bevonása, aktív részvétele a liturgiában csak ott és oly fokban szorgalmazandó, amennyiben azt az Egyház liturgikus törvényei, rubrikái kifejezetten követelik vagy sürgetik. Ennek a felfogásnak az az előnye az előbbiekkel szemben, hogy a liturgiát kivonja az egyéni felfogás, szubjektív érdekek karjai közül és úgy állítja elénk, mint az Egyház által kötelezően elénk adott és pontosan körülírt objektív valóságot, melynek értéke független a művészi, tudományos, sőt pedagógiai és lelkipásztori érdekektől is. Viszont nyilvánvaló gyöngéje e felfogásnak az, hogy a liturgiát tisztán külsőségesen tekinti, annak belső lényegével és tartalmával nem törődik és így megvan az a veszélye, hogy külsőséges betűrágássá fajul a liturgia ügyének nem kis ártalmára. A liturgiának ez az egyoldalúan jogi felfogása alkalmul szolgálhat egyeseknek arra, hogy a liturgikus mozgalomban ne lássanak egyebet, mint a rubrikáknak, főleg X. és XI. Pius pápák egyházzenei rendeletéinek minden áron való keresztülhajszolását. Mások viszont ugyanezen alapon állva, mihelyt a liturgikus mozgalom valamely gyakorlati programm- pontja nem látszik eléggé összeegyeztethetőnek a jelenleg fennálló rubrikákkal, azonnal vétót és anathémát kiáltanak rája. 5. Amint láthatjuk, az eddig vázolt szempontok egyike sem tekint a dolog mélyére, nem alkalmas arra, hogy a liturgiát legbensőbb lényegében megfogja és így a liturgikus mozgalmat is való értéke szerint értékelni tudja. Mindezek a szempontok a liturgiát és a liturgikus mozgalmat csak egy mellékes, accidentális mozzanatban, külső vonatkozásban szemlélik. Egyik sem vállalkozik arra, hogy azt minden esedékes szemponttól függetlenül önmagában, legbensőbb metafizikai lényegében nézze. A liturgiának — éspedig nemcsak a Krisztustól származó lényeges elemeiben tekintve, hanem az Egyház által accidentális elemekkel kiépített teljes, totális liturgiának — alapvető jellege, természete abban áll, hogy az Egyháznak hivatalos istentisztelete, a vallásosság erényének természetfölötti cselekedete, Krisztus megváltói művének folytatása. Mint ilyen a természetfölötti rendbe tartozik, az isteni üdvintézménynek, a megváltás művének, a «mysterium Christi»-nek egy mozzanata, mely számtalan szállal van belefűzve a természetfölötti valóságok és igazságok szövedékébe. A liturgiának valódi jelentősége tehát csak akkor domborodik ki igazán a legmélyebb mivoltában, ha a kinyilatkoztatott természetfölötti igazságok fényénél nézzük helyét és jelentőségét az isteni üdvintézményben és a természetfölötti életben. Ámde a dolgokat
