Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ivánka Endre: Kappadókia teológiai műveltségének gyökerei
KAPPADÓKIA TEOLÓGIAI MŰVELTSÉGÉNEK GYÖKEREI 329 Már a Pontus Exeinos régi neve(Axeinos) nem az akkori viszonyokból, hanem a régi görög irodalomból való, és ez a név már Herodotos idejében sem felelt meg a valóságnak ; arra a korra mutat, mikor a görög kolonizáció még nem terjedt el a Pontus partjain. Tertullianusnak az az állítása is, hogy a Pontus «mintegy szégyenkezve visszavonult a lakottabb és civilizáltabb tengerektől», inkább a nyugati ember szemszögéből áll mint a görög ember szempontjából ; habár a kulturális és kereskedelmi összeköttetés a Pontussal ebben az időben már nem volt olyan élénk, mint a Krisztus előtti VI. és V. században, amikor a görög hajóforgalom nagy része ezek felé a vidékek felé fordult, a görög ember érzésében a Pontus soha nem volt egy távoleső, idegen tenger. A szekereken lakó nomádok, melyekről Tertullianus Herodotosból tudomást szerzett, még Herodotos idejében is csak a Fekete-tenger északi partján, és ott sem a tengerpart közelében, hanem a belső vidékeken éltek. Ami következik, azt Tertullianus majdnem szószerint kiírta Herodotosból (amint az idézett vonások azonos sorrendje bizonyítja) ; csakhogy Herodotos mindezt nem a pontusi szkithákról meséli, hanem a sokkal távolabb a Keleten, a Kaspi-tó közelében élő Massagetákról. Mivel azonban Herodotos azt mondja, hogy a Massageták a szkithák rokonai (I. 201.). Tertullianus a Szkithákra — még hozzá a pontusi szkithákra — alkalmazza azt, amit Herodotos a Massagetákról mondott. Hogy az amazónák említése milyen anachronizmust jelent, azt bizonyítja Strabon megjegyzése (pg. 505 Cas), aki róluk már 200 évvel előbb mint mesebeli népről beszél ; de már az a monda is, melyet Herodotosnál találunk (IV. 110.), nyilvánvalóan azt akarja magyarázni, hogy az amazónák mért nem élnek ott, a Thermodon vidékén, ahova a monda helyezi őket, ami azt bizonyítja, hogy már Herodotos idejében is tudták, hogy Kisázsiában nincsenek amazónák. A kimmériai éjszaka és az örökös köd Homerosból származnak. (Od. XI. 14—19.) Ami erre következik, numquam libens, unus aer nebula, totus annus hibernum, omna quod flavit, aquilo est. Liquores ignibus redeunt, amnes glacie negantur, montes pruina exaggerantur. Omnia torpent, omnia rigent ; nihil illic nisi feritas calet, illa scii, quae fabulas scenis dedit de sacrificiis Taurorum (a Taurisi Iphigenia története) et amoribus Colchorum (Medea) et crucibus Caucasorum (Prometheus) sed nihil tam barbarum ac triste apud Pontum quam quod illic Mar- cion natus est, Scytha tetrior, Hamaxobio instabilior, Massageta inhumanior, Amazona audacior ... προσήκοντες οί πάντες συνελθόντες θύ- ουσι μιν, καί άλλα πρόβατα άμα αδτψ, έψήσαντες δέ τά κρέα κατευωχέονται. ταϋτα μέν τά όλβιώτατα σφι νενόμισται, τδν δέ νοΰσψ τελευτήσαντα οδ κατα- σιτέονται, άλλα γή κρδπτουσι, συμφοράν ποιεύμενοι, δτι οδκ ϊκετο ές τδ τυθ-ήναι. Η6Γ. IV. 28. Αυσχείμερος δέ αδτη ή κατελεχθεϊσα πασα χώρη οδτω δή τ£ έστιν, Ινθ·α τούς μέν δκτώ τοιν μηνών άφόρητος όίος γίνεται κρυμός, έν τοίσι ϋδωρ έζχέας πηλόν οδ ποιήσεις, πΰρ δέ άνακαίων ποιήσεις πηλόν, ή δέ θ-άλασσα πήγνυται.
