Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Jánosi József: A teremtés tanának ismeretelméleti jelentősége. II
t. i. a sajátoson és analógiáson kívül még egy igen sajátságos területe, amely nagy figyelmet érdemel. Ez a terület ugyanis semmiképen nem sorozható bele a sajátos területbe, még kevésbbé pedig a nemsajátosba, az analógia területébe. És ami még bonyolultabbá teszi a helyzetet, ebbe a megismerési területbe két teljesen különböző megismerési tárgy- csoportot kell belesorozni. És azért nyitva hagyjuk a kérdést, vájjon e két tárgycsoport ismeretelméletileg egy osztályba osztható-e? Az egyik tárgycsoport az Én és az Én aktusai, a másik pedig az általános metafizikai elvek, a skolasztika által «első elveknek» nevezett megismerések csoportja. Kétségen felül áll ugyanis, hogy az Ént és az Én aktusait egészen különös és jellegzetes módon ismerjük meg. Valamiképen ezeket a megismeréseket még sokkal intenz vebb fokban sajátosaknak kell neveznünk, mint az általunk fentebb kielemzett és megszorított értelemben vett «intelligibile in sensibili» területét. Ez ismeretelméleti tény felismerésének biztos nyomait megtaláljuk már a skolasztikában és főképen Szent Tamásnál, aki többszörösen kijelenti, hogy az Énről és az Én aktusairól különleges tudásunk van, amelyet ő intuitivnak nevez. Az igaz, hogy e két ismerettárgynak (az Énnek és az Én aktusainak) megragadása sohasem elkülönülten reájok irányuló, hanem mindig csak «in exercitio» lehetséges, vagyis miközben valami más sajátos tárgyra irányul a megismerésünk ; de azért mégis közvetlen, sőt a legközvetlenebb : intuitiv. Bár ez az intuíció egészen sajátságos, főképen azáltal, hogy egyáltalán nem kimerítő. Pedig a skolasztika általában a szellemi intuíció alatt kimerítő megismerést ért és azért teljes értelemben csak az isteni megismerésre alkalmazza és bizonyos megszűkített értelemben az angyalira. Míg ezzel szemben az Én és az Én aktusainak az intuíciója annyira nem kimerítő, hogy még az Én-nek és az Én aktusainak a szellemi (spirituális) mivoltát sem ragadja meg ; ezek szellemi mivoltát úgy kell fáradságosan kikövetkeztetnünk működésük gondos analizálásából. Intuitiv ugyan az érzékelés is (hiszen maga az «intuitiv» elnevezés is a biológiai érzékelés területéről származik, amely látást jelent). De az Én és az Én aktusainak intuíciója nyilvánvalóan nem érzékelés, érzékekkel egyáltalán meg sem ragadható, hanem kizárólag csak szellemi megismeréssel, amennyiben teljes öntudatot alkot. Ettől az intuíciótól teljesen különbözik és megint másféle az első és alapvető metafizikai elveknek (és alighanem sok matematikai, geometriai axiómának) az «intuíciója». Ilyenek pl. az ellenmondás elve, az elegendő megokolás és az okság elve és hasonlók. Ezeknek megismerése egészen sajátságos, hatalmas intenzitású, sőt egyenesen kimerítő. Ezek végső elvek és azért nem vezethetők le más igazságokból, mint bentfoglalt következtetések, hanem önmagukban abszolút fokban világosak, evidensek és annak számára, aki megfelelő gyakorlattal rendelkezik a metafizikai gondolkodásban, közvetlenül intuitívak. Aki nem téveszti A TEREMTÉS TANÁNAK ISMERETELMÉLETI JELENTŐSÉGE 321 Theologia. 21
