Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Jánosi József: A teremtés tanának ismeretelméleti jelentősége. II
A TEREMTÉS TANÁNAK ISMERETELMÉLETI JELENTŐSÉGE.1 il. Hol kell keresnünk az emberi értelem metafizikai helyét? A szenttamási filozófiának megingathatatlan és alapvető tétele, hogy az emberi lélek a szellemek között sajátságos helyet foglal el, amennyiben lényeges odarendeltsége van az anyaghoz, bármit is kelljen ez alatt az «anyag» alatt értenünk. Következőleg az emberi lélek, az emberi szellem értelmének is egész sajátos ismerettárgya van és ez az «intelligibile in sensibus», az érzékelhető világba zárt szellemi jelentés. Ez tehát az a tárgykör, amely az emberi értelemnek a sajátja, propriuma; ami efölött, vagy esetleg ez alatt van (ha ilyen lehetséges), az nem sajátos tárgyköre többé. Következőleg azt nem ragadhatja meg többé sajátosan (proprie), hanem csakis nem-sajátosan (improprie) és pedig az «intelligibile in sensibus» segítségével és, ami ismeretelméleti szempontból még jelentősebb, csakis az érzékibe zárt jelentés hasonlóságára, analógiájára. Ennél a tételnél azonban a többi közül főképen két kérdés merül fel és követel megoldást ; az első, hogy mit kell érteni az «intelligibile in sensibilibus» alatt ; a második pedig, hogy vájjon igaz-e teljes mértékben a középkor skolasztikusainak ez a tétele? Az «intelligibile in sensibilibus» meghatározása elsősorban magának az «intelligibile»-nek, a jelentés-nek mint ilyennek a tisztázását tételezi fel. Az értés tényét természetszerűleg megelőzi az érthetőség, mint ontológiai előzmény. Mi az érthetőség, mint minden létezés tulajdonsága? Ha a skolasztika ismeretelméletével azt mondjuk, hogy az érthetőség reláció, a létezőnek viszonya az értelemhez, akkor ez a megjelölés feltétlenül helyes, de nyilvánvalóan nem végső, sőt bizonyos fokban külsőleges. A viszony (reláció) alapja mindig a létvalóságnak valamiféle, e viszonyt megelőző tulajdonsága. Sokkal mélyebb tartalmú felelet az, amely szerint az érthetőség alapja a szellemnek, a léleknek az az egyedülálló tulajdonsága, hogy «quodammodo potest fieri omnia», valami sajátos értelemben «mindenné» lehet. A szellem e tulajdonságának mély felismerését már Aristotelesnél megtaláljuk, amelyet azután a skolasztika igen széles mederben továbbfejlesztett. De ha el is tekintünk attól az erős megterheléstől, amely erre a tételre a hylemorphiz!Az előző közleményt 1. Theologia. III. 3. 201—212. o.
