Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)

Schütz Antal: Hittudomány és hitélet

HITTUDOMÁNY ÉS HITÉLET 17 melyet csak a hittudomány adhat meg, és akinek megvan a szinte máso­dik természetté vált iskolázottsága ama sokszor messze ágazó nehéz következtetések biztos elvégzésére. A katolikumot a ma problémáira meg épenséggel csak az tudja alkalmazni, akiben vérré és életté lett a hittudomány. Az apostoli és lelkipásztori tevékenységnek állandó kísérő moz­zanata az apológiái készség: rationem reddere omni poscenti. Tudva van, hogy az apológiái föladat volt a teológia közvetlen kiváltó oka, és bizo­nyos, hogy épen ma, az olvasás, rádió és film eltömegesedésének korá­ban a lelki vezetés nemcsak a fórumon, hanem négyszem közt is, nem lehet el az apológiái készség és fölkészültség nélkül. Azzal pedig tarto­zunk az evangéliumi igazságnak és az örök Lógósnak, hogy ez a véde­kezés is föltétien igazságszolgálat és -tanúság legyen, minden prókátori és agitátori praktika kizárásával. Tehát megint csak szolid hittudomá­nyos képzettség útján válik lehetségessé. Vonjuk le a végső következtetést. Lehetetlen akarni a hitéletet és nem akarni a hittudományt ; ebben csattan ki vizsgálódásunk. Aki pedig akarja a célt, annak akarnia kell az eszközt is. A hittudománynak mint minden magasabb szervezetű valónak bonyolultabb lét- és virágzás­föltételei vannak, mint a primitívebb szociológiai alakulatoknak. Neve­zetesen komoly, következetes és tetteket termő megbecsülésre van szük­sége. A fönt vázolt okoknál fogva és a történelem hiánytalan tanúsága szerint a hitélet és hittudomány olyan szoros szimbiózisban élnek, hogy virágzásuknak és hanyatlásuknak közös az útja. Aki tehát éli Egyházá­nak életét és szívén viseli a sorsát, nem mehet el közömbösenSzent Tamás­nak ama megállapítása mellett, hogy az egyházi életben nagyobb a hit­tudomány művelőinek és tanítóinak a jelentősége, mint a lelkipásztoré, mert — úgymond — magasabb szerep jut az építésnél az építésznek, aki megtervezi és vezeti az építést, mint a műveseknek, kik utasításait végrehajtják ; s a püspökök mellett ilyen tervező és irányító szerepük van a hittudományok hivatásos művelőinek.1 schütz Antal. 1 Thom.: Quodlib. I 14. Theologia. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom