Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szabó Vendel: Deus-Pater az őskeresztény terminológiában
DEUS-PATER AZ ŐSKERESZTÉNY TERMINOLÓGIÁBAN. Az Egyház hivatalos nyelvhasználatában és különösen liturgikus imáiban sok olyan szó és kifejezés van, amelyek eredete és alkalmazási módja visszanyúlik részben a kinyilatkoztatás könyveinek adataira, részben az ősegyház szókincsei megalkotásának idejére. Ezen kifejezések a külső szóköntös tekintetében általában egyeznek azon idők latin és görög, illetőleg keleti nyelvi szókincseivel, tartalmilag azonban gyakran más értelemmel telítvék, aminthogy az újszövetség kinyilatkoztatása sok új vallás-erkölcsi fogalmat és irányítást adott az emberiségnek. A kinyilatkoztatás adataira támaszkodó és belőlük táplálkozó theologia és a vele szoros összefüggésben álló dogmakifejlés mozdulásai természetszerűen azt eredményezték, hogy a «nova et vetera» minden tanbéli egyezősége mellett a régi kifejezési módok többször új fogalmi meghatározást nyertek — filozófiailag kifejezve : változott a suppositio — és a lingua est signum conventionale elv alapján ezen megváltozott tartalmi jelleggel nyertek polgárjogot a theologiában. Ilyen suppositio-váHozás észlelhető, legalább is részben, az őskereszténység Írott emlékeiben egyik leggyakrabban alkalmazott, a mindenség legfőbb Urát jelző deus, tteôç, kifejezés jelentésében, ha azt az évszázadok szóhasználatában nézzük. A í/eus-kifejezés alkalmazásában általában három módot különböztethetünk meg : pogány, zsidó és keresztény értelmezést. A pogány politheizmus tökéletlen istenfogalma csak torzképnek nevezhető a zsidóságban megőrzött monotheizmus istenfogalma mellett és így a római-görög deus, ■8-sôç, kifejezést is csak analogice lehet azonosítani a zsidó Elohim szóval. Viszont a zsidó értelmezésű Elohim kifejezés sem fedi teljesen a keresztény istenfogalmat. A pogány politheizmussal szemben a zsidó és keresztény istenfogalom egyformán a világon felül álló végtelen Lényt jelenti ugyan, azonban a zsidóknak adott kinyilatkoztatás csak az Isten egységét és ezen egy isteni lényegnek a világhoz való viszonylatait tárja fel és nem beszél Isten belső életének titkairól, nem szól az egylényegű három személyről, akiknek megismerése a krisztusi kinyilatkoztatás révén az újszövetség fiainak van fenntartva. Az egyszemélyű és háromszemélyű istenfogalom képezte a zsidó és a keresztény vallás sarkalatos ellentétét, amint Tertullianus is jelzi : «Caeterum Iudaicae fidei ista rés, sic unum Deum eredere, ut Filium ei
