Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Gálos László: Az invesztitúra küzdelem háttere
AZ INVESZTITÚRA KÜZDELEM HÁTTERE 157 igáját nyögték. Mindezek a jelenségek legsúlyosabban magán a pápai széken éreztették hatásukat, ahová a német királyok minden befolyásukat érvényesítették, hogy a még szilárdan álló lelki nagyhatalom is valamiképen az ő hatalmi szférájukba kerüljön. De ezek a szomorú jelenségek csak kísérőtünetei az igazi bajnak : az invesztitúrának, amelynek valódi oka az, hogy a közjogi jellegű és szervezetű Egyház magánjogi társadalomba került. Hogy a germán nemzet jogi géniusza magánjogi, azt láttuk. Az Egyház azonban közjogi jellegű intézmény. A kereszténység ugyanis a maga földi szervezetében : az Egyházban egyetlen szuverént vall és tisztel : a pápát. Minden törvényét a közjó fenntartásának és javításának gondolata sugallja. Az Egyházban nem lehetnek gazdátlan emberek és gazdátlan jogok, mindenkinek megvan a maga fölöttes hatósága, legyen akár klerikus, akár laikus, megvan a maga elöljárósága, amelynek felügyelete alatt áll személye és tevékenysége egyaránt. Az Egyházban senkisem felelőtlen, itt nincsenek jogszabályok által rendezetlenül hagyott mozgási területek, senkisem vonhatja ki magát a törvény kötelező ereje alól és önhatalmilag senkisem rendelkezhet érvényesen, hatályosan. Még a házasság látszanék leginkább magánjogi intézmény lenni, mert hiszen egyik és másik fél között kötött kötelmi jogi ügyletnek látszik. De éppen ezt is mennyire erős és hatalmas törvényekkel bástyázza körül az Egyház, amely törvényekben tulajdonképen nem akar mást, mint a közjót előmozdítani, ami ismét a közjogi gondolat előtérbe jutása. Nincs is más intézménye az Egyháznak magánjogi jelleggel, mint a kegyúri jog és a papszentelésnél a titulus patrimonii proprii. Mindakettő a középkor szülötte. De a kegyúri jog is örökké per alatt áll, a jövőben az új kánonjogi kódex egyenesen eltiltotta javadalmak alapítását kegyúri kötelezettség mellett. Az ordinatio titulo patrimonii proprii pedig szintén középkori germán maradvány és mai alkalmazása is vajmi ritka és kivételes. Ennek a közjogi jellegnek exponense és főképviselője természetesen az egy szuverén pápa, akinek hatalmától, mint Krisztustól eredő teljhatalomtól minden függ. Ezért mikor a kolostorok rést akartak ütni a hűbéri szervezeten, amely az egész Egyházat bagatellizálta, laicizálta és a püspöki hatalmat a kastélykáplánok állapotára akarta lesüllyeszteni, ezt úgy próbálták meg, hogy egyenesen a pápa magánkolostorainak nyilvánították magukat. Ebben is lappang ugyan valami magánjogias gondolat : mintha e kolostorok csak azért lennének más jogúak, mint a többi, mert «magán»-kolostorai a pápának, de ez a libertas Romana, mely biztosította, hogy in jure et proprietate sancti Petri élhessenek, mégis nagy kiemelkedés volt az általános világi befolyás korában. Élen halad ebben is a világhírű és nagyjelentőségű clunyi monostor, melyet alapítója : Vilmos aquitániai herceg 910-ben minden előrelátható baj elkerülése végett közvetlenül a szentszék joghatósága alá helyez és az
