Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Gálos László: Az invesztitúra küzdelem háttere
158 GÁLOS LÁSZLÓ apátválasztást illetőleg is biztosítja a kánonok szabad és zavartalan érvényesülését. Ebben, hogy a clunyi monostor nem függ sem a hűbér- úrtól, sem a királytól, de még a püspöktől sem, akinek a területén a monostor áll, már az egyházi és lelki hatalomnak teljes különválását hirdeti a világi hatalomtól és az egyházi érdekek kizárólagos urának a pápát jelölve meg, az egyházi függetlenséget is nagyban hirdeti. Nem csoda, ha az invesztitúraharc legélesebb előharcosai : VII. Gergely és udvara, úgyszólván kivétel nélkül a nagynevű clunyi monostorból kerültek ki. Az Egyház sérelmei tehát főként abban a mozzanatban jelölhetők meg, hogy az Egyház a maga sajátos és isteni alapítójától nyert közjogi alkotmányát nem tudta zavartalanul érvényesíteni és a magánjogias germán hűbéri gondolat az Egyház szervezetének szétdulását, legfontosabb érdekeinek és jogainak laicizálását látta az invesztitúrában. A magánháború,magánpénz, magánvám, magánhadsereg mellett megjelenik a magánpap, az Eigen- kirche, Eigenkloster. A földesúr úgy tudta, hogy a területén épült templom az övé, de még a benne funkcionáló pap is valamiképen az ő hűbéri körébe tartozik. De ez annyit jelentett, hogy kicsúsztak az Egyház kezéből a legfontosabb egyházi érdekek, hogy a püspöki székek betöltése nem egyházi törvények szerint, hanem politikai szolgálatok vagy földesúri önkény szerint történik. És amit ezekben az időkben a földesúr a pappal tett, ugyanazt gyakorolta a császár a pápai székkel. A német királyok a maguk királyi, vagy császári Eigenkirchéjüknek tekintették a pápai széket és a szentszék főkegyuraiként viselték magukat, mikor azt a maguk jelöltjeivel egymásután szabadon töltötték be. A pápai államot hűbérüknek nyilvánították és ezzel mi sem természetesebb, minthogy a pápát is alárendeltjeiknek nézték és így is kezelték, mert kinevezésére magukat egyenesen illetékeseknek hitték. E nagy kérdést megoldani, az Egyházat a maga jogainak birtokába visszajuttatni nem lehetett másként, mint hadat üzenve az eddigi gyakorlatnak, de az egész hűbéri társadalomnak is. Az invesztitúraharc az Egyház szabadságharca, amelyet a maga külön alkotmányáért, szellemi szabadságáért, érvényesülési lehetőségért, törvényeinek hatályáért vívott meg. Ha ez most nem következik be, az Egyház nyugaton ugyanoda jut, mint ahová keleten jutott : mindenkori függésbe kerül a mindenkori államhatalomtól, ki van szolgáltatva legszentebb érdekeiben világiak kénye-kedvének és érdekeinek, míg lassan egészen összezsugorodik és a maga külön szuverenitása beleolvad az államfő világi jogkörébe, vele él és vele bukik. Annál is inkább fontos volt, hogy az Egyház ezt a szabadságharcát most megvívja, mert a nemsokára elkövetkező Hohen- stauf-császárok itáliai politikája annyira rávetette magát úgyis a pápai és egyházi érdekekre, hogy az erejében meggyengült Egyház azt elviselni nagyobb megrázkódtatás nélkül nem lett volna képes. A harc az Egyház részéről tehát létért való küzdelem volt és ezért elkerülhetetlenné vált.
