Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Gálos László: Az invesztitúra küzdelem háttere
156 GÁLOS LÁSZLÓ nekik juttatta a legnagyobb birtokokat. Így a klérus állása hihetetlenül megerősödött, de viszont éppen ez kapcsolta bele a hűbéri szervezetbe, mely annyi bajnak lett a forrása. Így tehát lassan az Egyház a hűbéri társadalomba nemcsak hogy beleilleszkedett, hanem abban egyenesen vezető szerepre jutott. E folyamatnak sok igen káros mellékterméke volt, amit súlyosan érzett a középkor elején az Egyház a maga kárán. Elsősorban az egyháziak politikai súlya annyira számottevő lett, hogy a fejedelmeknek nagyon érdekükben állt kinevezésükre eleinte csak befolyást szerezni, később pedig egészen kézbe keríteni azt. E kinevezéseknél viszont nem az egyházi és kánoni arravalóság volt a döntő, hanem dinasztia iránti hűség, rokoni kapcsolatok és sok egyéb földi szempont. Ha ugyanis a főpapok egyedül Rómától, a pápától függnek, akkor ezek a fejedelmeknek nagyon is fontos szempontok esetleg egyáltalában nem jönnek figyelembe. Így történt, hogy világias nagyurak lettek a főpapok, előkelő gazdag családok fiainak elhelyező intézetei lettek a gazdag kolostorok, ahol éppen a sok adománybirtok tette egészen illuzóriussá a szegénység fogadalmát. így a minden méltóságukat és vagyonukat a fejedelmeknek köszönő főpapok bizonnyal jobban törődtek hűbéri kötelmeikkel, mint egyházi teendőikkel. Sokan pedig egészen elvilágiasodtak, elveszett bennük egészen a papi jelleg, birtokaikon gondtalanul vadásztak, sőt igen gyakran háborúskodtak is. Mivel e pozíciók egyúttal magas világi méltóságot és nagy vagyont is jelentettek, megindult az arra törtetők nagy igyekvése, ami mindennek mondható, csak kánoni állásbetöltésnek nem. Gyakorlatba jött gyenge királyi hatalom mellett magas állásoknak pénzért való árusítása, ami egyházi hivataloknál a simónia csúnya bűnének fölléptét jelentette. Viszont ilyen életmód mellett nem volt elég erkölcsi erő azoknak a követelményeknek sem megfelelni, amiket az Egyház a coelibátusban állít papjai elé és ekként nagyon meglazult a klérus erkölcse az egész vonalon, de főként az előkelők körében, ami rossz hatással volt az alsópapságra és a népre egyaránt. A népnél különben is nagyon hátráltatta az Egyház lelkipásztorkodó munkáját a püspökök laikus méltósága. A nép ugyanis nem főpásztorait látta bennük, hanem teljhatalmú földesurait, akiktől világi szempontból is függött, akiknek adózott, akiket szolgált és sokszor gyűlölt. A püspökök viszont nem híveiket látták a népben, hanem jobbágyaikat, akiknek szolgáltatásaival, szabadságával és munkaerejével, kardjával szabadon rendelkezhettek. A súlyos idők megviselték a szerzetességet is. Meglazult a kolostorok fegyelme, a nagy vagyoni dotációk üres szóvá tették a szegénységi fogadalmakat, a független magánkolostorok szerzetesei világias életet életek,vagy hatalmaskodó és zsarnokoskodó világi apátjaik (abbacomites)
