Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Gálos László: Az invesztitúra küzdelem háttere
AZ INVESZTITÚRA KÜZDELEM HÁTTERE 155 Az Egyház helyzete a hűbéri társadalomban. A katolikus Egyháznak megvan a maga isteni Alapítójától kapott alkotmánya. Idők változása ezeknek elvein semmit sem változtathat. De az élet örök törvénye : a fejlődés ide is egészen természetszerűleg elhat és új eszméket, új törvényeket termel ki magából a korok szükségletei szerint. Mert az Egyház is együttél az idővel, éppen ezért szinte észrevétlenül ebben a korban részese lett a hűbéri berendezkedésnek is. A germán területen kialakult egyházi szervezet lassan egészen belebonyolódott ezekbe a magánjogi jogviszonyokba, ami az akkori kor állapotai szerint egészen természetes is volt. Az Egyház érsekei, püspökei, apátjai ugyanis maguk is a királyoktól kapott adománybirtokok révén lassan birodalmi grófok, választófejedelmek, államférfiak, hadvezérek, egyszóval hatalmas hűbérurak lettek. Erre viszont a hűbéri középkoreleji társadalmat és államot a maga speciális szükségletei kényszerítették rá. A középkor elején írni, olvasni tudó ember a papokon kívül alig akadt. Az ország első méltóságaiban, a királyok környezetében világi embert alkalmazni alig lehetett, világiak legföllebb a katonáskodáshoz értettek, de törvényeket tervezni, fogalmazni, okleveleket szerkeszteni, krónikákat írni, egyszóval országkormányzással járó, magasabb szellemi tevékenységet igénylő munkát úgyszólván csak egyedül a papok végezhettek. E művelődésbeli fölény tehát nélkülözhetetlenekké tette az egyháziakat a középkor elején magasabb világi állásokban. Innen van a középkor tisztán egyházi jellegű műveltsége, a kolostori irodalmak stb. De előmozdította a papság nagybirtokosi állását még egy másik nem kevésbbé fontos körülmény is. Ha ugyanis a hűbérúr egyik vazallusának egyszer birtokot adományozott, úgy akkor a vazallus hűségre és különféle szolgáltatásokra volt ugyan kötelezve vele szemben, de az egyszer már eladományozott hübérbirtok az adományozóra nézve úgyszólván elveszett, mert hacsak a vazallus családja ki nem halt, örökösei vették át tőle úgy a földet, mint a vele járó különféle jogokat és kötelezettségeket. így az egyszer elajándékozott birtokot a hűbérúr újra vissza nem vehette és a maga számára nem értékesíthette. A papság azonban coelibátusban élve nem jelentette ezt a veszedelmet a hűbérúr királyoknak. Mert ha az adományos püspök vagy pap volt, úgy akkor utódai nem maradtak és halála után egész birtoka visszaszállott arra, aki adományozta. így ezzel most az újra rendelkezhetett. Ezt nagy Ottó zsenialitása rögtön észrevette. Mikor látta, hogy Németország megalakulását a laza hűbéri szervezet késlelteti és akadályozza, ezen úgy segített, hogy erős királyi hatalmat alakított ki részben úgy, hogy a hatalmaskodó hűbérurakat letörte, részben pedig azáltal, hogy a magas udvari állásokba papokat, püspököket nevezett ki és
