Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Schütz Antal: Hittudomány és hitélet
HITTUDOMÁNY ÉS HITÉLET 11 kenység nélkül. A hittudományos megismerés «actus intellectus a voluntate imperatus», akárcsak a hívés, azzal a minősítő hozzáadással, hogy a hittudományos tevékenység igen szigorú és következetes akaratgyakorlás, vagyis aszkézis. Már az odaadó, huzamos tudományos tevékenység lehetőségének megteremtése is sok külső kényelemről való lemondást és erőkoncentrációt követel ; maga a tudományos elmélyedés pedig a figyelemnek, összeszedettségnek és szellemi erőfeszítésnek maximumát kívánja. A szó szoros értelmében vett hittudomány ugyanis tárgyának metafizikai jellegével, föladatainak és szempontjainak elvontságával és egyetemességével, megállapításainak és következtetéseinek felelősségével minden más tudománynál hasonlíthatatlanul nagyobb mértékben kiveszi művelőjéből a «sacrificium inteilectus»-t. Ezért a hittudomány történetének csaknem hiánytalan tanúsága szerint a nagy hittudósok szentéletű, aszkéta emberek voltak. Annyival inkább, mert a hittudomány még sokkal nagyobb mértékben mint a bölcselet, az elé a föladat elé állítja művelőjét, hogy állandóan koncentrált szellemi öntevékenységgel jelenítse tudata előtt a tárgyát, melyet csak élő hitben, tehát szellemi aktusban lehet jeleníteni; amint ellankad hitet aktuáló erőkifejtése, nyomban semmibe foszlik tudományos vizsgálódásának tárgya. Ugyanígy csak élő szellemi aktussal tudja ébrentartani azt a lángot is, mely tudományának alapelveiből, a hittitkokból ontja a tudományos nyilvánvalóság világosságát a theologumenonokba. Azonban a mi voltaképen kérdésünk az, hogy a hittudomány tartalmilag mit tud nyújtani az akaratnak és a szívnek, vagyis az érzelmeknek mint közvetlen akarat-indítóknak, a hit szerinti élet számára. Itt mindjárt segítségünkre jön a modern pszichológiának egy jelentős megállapítása. Mercier az eszmék ideodinamikus jellegéről beszél1 és utal arra a sajátságos megmozdulás- és tett-kiváltó hatásra, mely a helyzetet vagy helyváltoztatást tartalmazó képzetekből árad. Lehetetlen azt gondolnom, hogy «fent» vagy «jobbra», vagy «a szekrény tetején» hogy önkénytelenül is valami csekély mozdulatot ne tegyen egész testem arrafelé («gondolatolvasók», «számoló» lovak és csimpánzok elsősorban ezeknek a csekély megmozdulásoknak mindenesetre csodálatosan éles megfigyelésével dolgoznak). Lelki életünk egységénél fogva minden eszmében vannak helyzeti mozzanatok (ávsu qjaviàapaxoç oöx éotc voeív), és így minden eszmének, gondolatnak már tartalmában van ilyen motiváló, indító tendencia, mely annak a tartalomnak akarati megragadására és megvalósítására késztet. Már a régiek beszélnek az eszmék erejéről;1 2 bár ők valószínűleg arra a normatív erőre gondolnak, mellyel minden eszme mint eszmény, mint cél áll oda az akarat elé és 1 D. Mercier: Psychologie. 8. éd. 1908. vol. I. p. 252. ss. 2 Tanta in ideis vis constituitur ut, nisi his intellectis sapiens esse nemo possit. Aug.
