Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Schütz Antal: Hittudomány és hitélet
10 SCHÜTZ ANTAL gyakorlati alkalmazhatóságára, tehát nem mint theologia ascetica vagy paedagogica vagy pastoralis. Hogy ma a Szentháromság titkából tud élni imádságom és hogy a Szentháromság dogmája biztos eligazító csillagom a forrongó szociális és kultúrái problémákban, azt köszönjük Szent Ágoston, a Viktorinusok, Szent Tamás, Bonaventura, Ruiz, Scheeben szigorúan elméleti, tudományos teológiai műveinek, kiknek vizsgálódásaik közben, pl. a szentháromsági vonatkozások közvetlen és közvetett alanyáról vagy az ú. n. cognitio et volitio notionalis tárgyairól folytatott fáradságos és elvont vizsgálódásaik közben eszük ágában sem volt lelkiolvasmányt vagy lelkipásztori utasításokat adni. Itt egy egyetemes tudományelméleti törvényszerűséggel van dolgunk. Az utolsó századnak az emberiség történetében páratlan technikai haladását minek köszönhetjük? Vájjon a gyárak laboratóriumainak és fizetett mérnökeinek meg vegyészeinek? Nem ; hanem a férfiak ama sorának, kik Galileitől és Newtontól kezdve, Lavoisier-n és Laplace-on folytatva, R. Meyeren, Thomsonon, Helmholtzon stb. át Planckig, Rutherfordig és Einsteinig semmi mást nem akartak, mint minden gyakorlati melléktekintet nélkül, merően az igazság szolgálatában, h-etopirjç st'vsxsv igazi mivoltában minél tüzetesebben megismerni a természetet. Hogy a tömegből ez a tudat és vele együtt a szigorúan tudományos tevékenység és teljesítmény tisztelete és támogatásának kötelessége kiveszett, hogy csak a technikai találmánynak jár ki ünneplés és haszon, nem változtat a tudománytörténeti tényen és nem tépheti le ama férfiak homlokáról az önzetlen igazságszolgálat és ennélfogva az igazi életszolgálat koszorúját. 3. Pszichológiai meggondolás. — Akik szellemi téren mint ellenfelek vagy épen mint ellenségek kölcsönös meggyanusítással és gáncsvetéssel paralizálják egymás munkáját, legtöbbször termékeny együttműködésre találkozhatnának és szövetkezhetnének a katolikus középvonalon. Mennyi háborúság, félreértés és félrevezetés, sorvasztás és bénítás származik abból, hogy intellektualizmus és voluntarizmus mint két ellenséges tábor néz farkasszemet egymással ! Mennyi keserű szó és mennyi titkos döfés az intellektualista ideologizmus, doktrinérizmus, «kapa-kasza kerülő» felhőkben-járás ellen egyfelől, a voluntarista vak törtetés, vezényelt argumentáció, pragmatista igazságkezelés ellen ! Pedig itt az egy szellemi életnek és valóságnak két pólusáról van szó ; mindkettő a szellemi életnek szükséges gyújtópontja és erőforrása. Ez a mi kérdésünk számára azt jelenti, hogy értelem és akarat, az elméleti, tudománymüvelő és a gyakorlati, tetteket termelő elv az egyéni tudatban, tehát a hittudomány-művelő alanyban is, teljesen egymásba válnak, perichórézisban vannak. S már ezen a címen is merő pszichikai lehetetlenség, hogy a hittudomány döntő hatással ne legyen a hitéletre. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a hittudományos tevékenység pszichikailag lehetetlen a kisérő, sőt részben előző akarati tévé-
