Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Kecskés Pál: A «szociális» igazság értelméről
124 KECSKÉS PÁL helyét. Szent Tamás ismeretes tana szerint1 a természeti törvényes igazságosság egyetemes erény (virtus generalis). Egyetemessége megnyilvánul elsősorban az igazságosság többi fajaira gyakorolt hatásán, amennyiben azok sajátos tárgyát meghagyva, a közjó követelményének sürgetésével működésüket tökéletesítőleg befolyásolja. Az osztó igazságosság csak a közjóra tekintve valósíthatja meg voltaképpeni célját, a javaknak és a terheknek a társadalmi egyensúlyt biztosító arányos elosztását. S a társadalom tagjainak egymásközti érintkezésében a kölcsönös igazságosság is a közjó tiszteletétől ébren tartott megértés szellemétől remélheti tökéletes biztosítékát. De a természeti törvényes igazságosság hatóereje, Szent Tamás szerint, túlhalad az igazságosság különböző fajain. Amint az istenszeretet minden erényt az isteni jósággal hoz kapcsolatba, éppúgy irányítja a törvényes igazságosság is egyébb erények aktusait a közjóra. Minden erényt, mely az egyetemes emberi célhoz igazodó közjóval vonatkozásba hozható, a maga körébe képes vonni és sajátos tárgyát új tartalommal gazdagítja. Az egyén így egész lényét a közösség szolgálatába képes állítani. Nincs oly erénye, melynek nem lenne valamikép a társadalom javát érintő hatása s mely ettől az érintkezéstől értékben ne gyarapodna. A sajátosan individuális erény-habitusok (pl. önmegtagadás, erőslelkűség, vallásosság, munkaszeretet) az egyénnek a közjót öntudattal szolgáló társadalmi tevékenysége révén hatásukat kisugároztatják a közéletbe, a társadalom legértékesebb javát, a közerkölcsiséget gazdagítják és e társadalmi szolgálat az egyén erényességét is értékesebbé teszi. A társadalmi igazságosság az embert annak tudatára ébreszti, hogy korántsem oly önálló, hogy tetteinek társadalmi következményei elől magát lelkiismeretben mentesíthetné. így a szociális igazságosság, mint a társadalmi felelősség tudatát ébrentartó egyetemes természeti erény, átfogó erejével biztosítja a teljesértékű társadalmi reformot, mely a tagok egyénenkénti tökéletesedésén keresztül vezet az isteni igazságosság eszméje szerinti társadalmi rend kialakulásához. Kecskés Pál. 1 Sum. Theol. II. II. q. 58. art. 5—7.
