Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Kecskés Pál: A «szociális» igazság értelméről
A «SZOCIÁLIS» IGAZSÁGOSSÁG ÉRTELMÉRŐL 123 mat a természetjog, a társadalmi igazságosság kötelezi a vagyonelosztó- dás megfelelő szabályozásával az egyetemes emberi jog biztosítására, amint azt a pápai körlevelek világosan kifejezik. A méltányosságra és a szeretetre is nagy feladat vár a társadalmi kérdés megoldásánál, de egyikük sem vállalhatja át a szorosan vett igazságosság nyilvánvaló követelményeit. Ennek bölcs tudatában a «Quadragesimo Anno» a szeretetet, mint a társadalmi reform sajátos módon érvényesülő tényezőjét, a társadalmi igazságosságtól megkülönböztetve emeli ki. A szociális igazságosság fogalmának teljes értelmét csak a keresztény társadalomelméletnek az ellentétes elméletekkel folyó harca szellemtörténeti összefüggésein keresztül ragadhatjuk meg. A szociális igazságosság nem jelenti a klasszikus igazságosság-elméletnek új, korábban nem ismert tartalommal való bővítését. De mégsem marad üres tautológia, hanem erőteljesen kifejezésre juttatja a társadalmi élet természeti alap követelményét. A liberális gondolkodás a jog szociális jellegét elhomályosította, a teljes értelmű igazságosság fogalmát legyöngítette a magánjogi jellegű kölcsönös igazságosság fogalmára, hiányosan funkcionáló törvényhozása megrendítette a törvényes igazságosságba vetett hitet, az osztó igazságosságot gyakran egy törpe kisebbség érdekeinek a szolgálatába állította. A liberalizmus tévedésével szemben a szociális igazságosság fogalma az embernek a társadalomhoz való természetszerinti rendeltetését emeli ki, s a társadalmi vonatkozások természetjogi szabályozottságát nyomatékozza. Azt az elvet rögzíti a köztudatba, hogy nem önkényesen változtatható elvek s nem mechanikus erők, hanem lényegéből folyó etikai elvek irányítják a társadalom életét. Egyén és közösség természetszerű egymáshoz rendeltetése alapján az egyén az igazi életértékekhez csak a közösség közvetítésével juthat, mely viszont a reáháramló feladatoknak csak úgy tehet eleget, ha minden egyes tagját áthatja a közösség egésze iránt tartozó igazságosság tudata. A közösséghez való tartozásból következő szolidaritás követelményét, az egyéni érdeknek a közérdek alá rendelését, az osztó igazságosságnak a közjóhoz kötelező igazodását, mint a társadalmi élet természetjogi alap- követelményét, félreérthetetlen világossággal hirdeti a «Quadragesimo Anno» a «bonum commune seu socialis iustitia» kapcsolattal. A társadalmi igazságosság tehát nem más, mint a társadalomnak lényegéhez fűződő természetjogi követelménye (egyéni és rész-közösségi) tagjaival szemben cselekedeteiknek oly szabályozása iránt, mely a közösség érdekeinek megfelel, azaz a közjót biztosítja és előmozdítja. így a társadalmi igazságosság azt a természetjogi normát képviseli, melyhez a társadalmi berendezkedésnek, elsősorban a törvényhozásnak alkalmazkodni s melynek irányítása mellett tagjai természetjogi igényeit és kötelességeit biztosítani kell. Mint a természeti törvényes igazságossággal azonos tartalmú erény foglalja el a társadalmi igazságosság az erények rendszerében megillető
