Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Oetter György: Az Actio Catholica szelleme
AZ ACTIO CATHOLICA SZELLEME 55 az egyetemes papság nem befelé, az egyént megszentelő munkára, hanem csakis kizárólag kifelé, mások megszentelésére s így az Egyház építésére irányuló felhatalmazás. A protestáns egyetemes papságelgondolással nagyon könnyen lehetne az A. C.-t igazolni : «Nem szabad, hogy a hivatalok tevékenysége az egyház tétlenségét mozdítsa elő, sőt arra kell törekedni, hogy mindenek munkálkodjanak és az egyház minden tagjának élete és tevékenysége az egyház célja : Isten országa felé irányuljon», amint az ő «dogmatikájuk» mondja (Cf. Dr. Vass Vince i. m. II, 330) ; de ez a megokolás nem igaz. Nincsenek «hivatalok», hanem van külön hivatás, az egyházi rend, melyben a hierarchia különböző fokain állva — élén a püspökkel — irányítja a híveket az önmegszentelő munkálkodásra, amire az egyetemes papság természetének megfelelően elsősorban nyernek felhatalmazást. A hierarchiai tagoltság, tehát a híveknek és a papságnak a különbsége, az Egyház szervezetének lényeges alkotó eleme s azt az A. C. nem hagyhatja figyelmen kívül. Ezért hangoztatja a Szentatya sokszor, hogy «A. C. essentialiter est hierar- chica», tehát, hogy a hierarchikus irányítását nem nélkülözheti. Ennek a hangoztatása nálunk még külön is indokolt, mert világi híveink gondolkodását is megfertőzte a protestáns presbyterium gondolata. Az is következik az egyetemes papság katolikus fogalmából, hogy aki az A. C.-ban résztvesz, annak «élő kőnek» kell lennie az Egyházban ; az egyetemes papsággal megszenteltnek kell lennie, mert e nélkül nem alkalmas arra, hogy részt vegyen Krisztus misztikus testének életében, még kevésbbé járulhat hozzá az Egyház életének elmélyítéséhez. Nem ok nélkül hangsúlyozza tehát a Szentatya oly sokszor, hogy az A. C.-nak saját életünk megszentelésén, az öntudatos katolikus életen kell kezdődnie. «Ez a tevékenység (az A. C.) valóban nem külső, hanem lelki ; nem földi, hanem égi ; nem politikai, hanem vallásos — Actio eiusmodi non externa prorsus sed spiritualis, non terrena sed coelestis, non politica sed religiosa dicenda est». (XI. Pius pápa leveléből Bertram kardinálishoz.) Csak az így felkészült, megszentelt lélek képes tartalommal megtölteni azt az alapvető viszonyt, a szolgait, amelyben Istennel szemben állunk. Istent szolgálni egyetemes embersors és minél méltóbban viseli az ember a királyi papságot, annál eredményesebben tudja betölteni hivatását, annál méltóbban tud Istennek szolgálni úgy az oltárnál, mint az asztalnál. (Act. 6, 2.) Hogy mire terjed ki az oltár és az asztal szolgálata, azt értekezésünk harmadik részében külön tesszük vizsgálat tárgyává. Itt csak arra akarunk rámutatni, hogy az Isten szolgálatának egyetemes vonalán vannak történelmi és társadalmi föladatok, pszichikai és etikai problémák, amelyeknek megoldásában az egyetemes papság méltó képviselői nélkülözhetetlen szolgálatot tehetnek és tesznek a hierarchikus papságnak. Hiszen az asztal szolgálata alá tartozik pl. az egyházi fegyelem, az egyházközségi szervezkedés, a szegénygondozás mellett az Egyháznak minden világi vonatkozású, ú. n. vegyes ügye, amilyen pl. az iskola, a közigazgatás és politika, a házasság anyagi vonatkozásai stb. (Schütz i. m. 105. lap.) Mozgalmas terület ez, ahol az Egyház a világgal érintkezik. Ezen a munkatéren a teendők végzésére nők is alkalmasak, sőt
