Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Kühár Flóris: A vallástörténet problematikája
50 KÜHÁR FLÓRIS Mert a vallástörténet első pillantásra káosznak látszik. Képzetek, eszmék egyvelege, melyben istenhit és démonizmus, szellemiség és bálványozás, igaz hit és babona, imádás és haszonleső varázslat, szentség és orgiák, misztérium és kuruzslás gomolyognak. Néha úgy tűnik fel a vallástörténet szántóföldje, mintha csak konkolytermésre volna ereje és gabonája csírázni se tudna a hantok alatt. Viszont épp ebben a történésben kell meglátni : az események benső logikáját. A káosz mélyéről ki lehet érezni a küzdelem zaját, a világosság és a sötétség, a jó és rossz összecsapását, az igazság harcát a tévedéssel, a búzának napfényre kívánkozását. A historizmus sem tagadhatja, hogy a vallás eszmei világában is, erkölcsi tartalmában is — ellentétek feszülnek. A vallási eszmék nem férnek meg egymás mellett úgy, mint egy Lexikon címszavai. Egyistenhit és sokistenhit, theizmus és pantheizmus a vallásos tudatban — összeférhetetlenek. Krisztus és Antikrisztus, Isten és sátán, ha más-más néven is : minden vallásban a benső harc zászlótartói. A historizmus hiába szárítja ki a vallási eszméket, hogy a történelem herbáriumában más-más lapon, de ugyanazon gyűjteménybe préselje őket. Az élő vallásos tudat eszméi harcosok, akik életre-halálra küzdenek — és temetkezni se akarnak közös földben. A vallás erkölcsi világa ugyanezt a harcos ellentétet mutatja. Senkisem szolgálhat két úrnak ; erény és bűn, szentség és istentelenség, boldogság, vagy kárhozat közt kell választania annak, aki vallása szerint él. A historizmus (és leszármazottja : a modernizmus) ezt a benső polaritást nem ismeri fel a vallástörténésben. Ezért nem lát irányt benne, csak egymásutánt. Ahol küzdelem van, ott irány van, ott célokért folyik a harc. Azt a tételt : minden vallás jó, csak az mondhatja, akinek nincs vallása. A vallási relativizmus végeredményben ugyanezt akarja mondani, csak jobban körülírva : minden vallásban van valami, ami az ember igényeit kielégíti — és a vallási változások, reformok — szintén csak a korok szerint változó vallási igényekhez való alkalmazkodás eredményei, melyek az igények módosulásával — értéküket vesztik. A historizmus történelemszemléletét a vallástörténet önmagában nem tudja ugyan legyőzni, hisz a Cél (amit a historizmus tagad) kívül áll a történet folyamán, épp úgy, mint ahogy a tenger nem szorul bele a folyó medrébe. Arra azonban rá tud mutatni, hogy a vallási történésnek van iránya, ha mégannyi kanyar, holtág és mellékág, vagy gát zavarja is. És itt kapcsolódik bele a problematikába az a kérdés : mily irányban halad a vallástörténet, — magasból a mélybe, vagy a mélyből a magasba? Mivel a tragédia a dionysosi misztériumokból alakult ki, itt igazán nem erőltetett a problémának oly fogalmazása, hogy a vallás- történet iránya az antik tragédia-e, vagy inkább : Divina Comoedia, isteni színjáték, mely az Inferno-ból a Purgatorio-n át a Paradiso-ba kalauzolja az emberiséget? A történelmi pesszimizmus és optimizmus egyformán a vallási történés irányában keresi a maga nézőpontjának igazoló adatait. És valljuk meg : adatot, tényt lehet találni olyat is, mely a tragikus kifejlet mellett tanúskodik, a vallás vizeinek posványba
