Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Kühár Flóris: A vallástörténet problematikája
A VALLÁSTÖRTÉNET PROBLEMATIKÁJA 47 hez a mai tudomány nem tud hozzáférkőzni. Bármennyire ki akarja zárni azokat az előfeltevéseket, melyek a vallásbölcseletből és a keresztény hittudományból erre a problémára vetik sugaraikat, mégis rájuk van utalva. Itt is legfeljebb a módszeres tartózkodásra, a kérdés kikapcsolására gondolhat. De lehet-e egy folyamnál, épp a forrásról nem venni tudomást? A mai vallástörténet — itt tovább visszük ezt a hasonlatot — a forrás problémáját úgy akarja megkerülni, hogy az eredeti, igazi forrás helyett a mellékfolyókat, a vallás folyamába bekérezkedő kis ereket veszi vizsgálat alá. Rámutat a mítoszra, megkeresi eredetét ; ha megtalálta : készen van a vallás eredetének magyarázatával. Vizsgálja a szellemhitet (animizmus), tovább kutat az ősök és a hősök kultuszának erein : megint talált egy forrást. Ez is a vallás eredete. A vallási képzetek fogalmak : mithosz, szellemhit — nagyon is racionálisak ahhoz, hogy az a magasabbrendű emlős, akit embernek hívnak, velük kezdhette volna vallását ; keresni kell tehát a beidegzett evolucionistának még előbbi forrást : így megy végig a varázslat pályáján visszafelé egy olyan tudat- állapotig, melyben az értelem, képzet, érzésvilág még nem különült el, az értelem nem foglalta el uralmát a tudat birodalmában. így keletkeznek azok a vallásmagyarázó elméletek, melyek a vallást a felvételezett praelogikus tudatból származtatják : valamilyen emberfeletti erőnek megsejtéséből (magismus, dynamismus). A mellék-erek így lesznek a vallási folyam magyarázó tényezőivé, csak azért, hogy a folyam ősforrását a kutatásból ki lehessen kapcsolni. A vallástörténet alaki tényezőire vonatkozó kérdéscsoport másik része az : egy forrásból erednek-e a világ vallásai, vagy többől? Egy mederben folynak-e, vagy sokban? Ezen kérdések megoldásában a vallástörténet megint más tudományokra van utalva, mint az ember- földrajzra, ethnológiára, világtörténetre, praehistóriára. Az evolúciós elmélet önmagában valószínűbbnek tartaná a többforrású és többvonalú vallásfejlődést, hisz a fejlődéselmélet feltevései szerint, igazán nehéz volna okát adni, hogy az a bizonyos magasabbrendű emlős miért csak a Föld egyes helyén, egy párban alakult volna át — százezeréves apró módosulásokkal — emberré. Ha pedig több őspárt veszünk fel, a Föld különböző helyein : akkor csak a többvonalú történelmi fejlődés lehet a vallástörténetnek is alakja. A vallások sokasága és sokfélesége is első pillantásra ezt a megoldást ajánlaná. Hisz ezt minden világutazó tanúsítja : az emberiség kultúrájában ép a vallás az, mely nagyobb változatosságot mutat minden más kulturális jelenségnél. Eredetileg azonos, vagy a történelem folyamán azonosult kultúrkörökben sem találni a vallásnak a kultúrkörrel egykiterjedésű formáját ; a vallásnak sokkal nagyobb a variabilitása térben és időfolyamban, mint a kultúra egyéb elemeié. Hány vallásforma volt pl. a hellénizmus kultúrájában, vagy pedig az indiai félszigeten ! A vallás többrétű, mint a faj, nép, nyelv. Ezt ép úgy lehet a múlt példáival igazolni, mint a jelenéivel. De a vallástörténeti adatgyűjtés itt nagy segítségére van a vallásbölcseletnek : a sokaságban mégis megtalálható bizonyos egység ; ez az egység megvan a vallás lényeges elemeiben, mint pl. az isteneszmében, a kultusz elemi formáiban, az imádságban, áldozatban ; néha megdob-
