Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Aistleitner József: Rasz Samra
RASZ SAMRA 301 az Aliján-Baal-ról szóló ugariti eposzoknak költői szemléletességét. Az életnek a halállal vívott harca s az életnek végleges győzelme itt domborodik ki a legplasztikusabb élességgel. A rasz-samrai ásatások folyamán előkerült régészeti emlékek világosan tanúskodnak arról, hogy Ugaritban a keleti, sémi művelődés szoros érintkezésben állott az akkori nyugati, főleg ciprusi és égéi művelődéssel. Ezért nem kell meglepődnünk, ha az itteni mitológiában olyan vallásos elemekkel is találkozunk, amelyekről a keleti istenregékben ritkán esik szó, amelyeket azonban a görög ű. n. homéroszi- eposzokból annál jobban ismerünk, így pl. az égi istenek eléggé sűrű lakmározásával. Felfogásunk szerint Ugarit nyelve nem azonos a fönik nyelvvel ; a vallás terén mégis eléggé szoros lehetett Ugarit kapcsolata a közvetlenül szomszédos fönik városokkal. Mindenesetre meg lehet állapítani az istennevek jó részének közösségét. A fönik mitológiára vonatkozólag közvetlen, egykorű forrás alig maradt. A sírfeliratok, áldozati tarifok, fogadalmi táblák alig nyújtanak többet puszta istenneveknél s emellett nagyobbára a fönik hatalom hanyatlásának korából származnak. Byb- loszi Philon és Damascius műveiben ugyan fönik theogóniák és kozmo- góniák is találhatók ; sok esetben azonban nehézségekbe ütközik az eredeti fönik hagyománynak a késő görög vallási elemektől való elkülönítése. Ilyen körülmények között az ugariti epikus műveknek a fönik vallás rekonstrukciója terén fontos szerep jut. Legközelebbről azonban az a kérdés érint minket, vájjon az új szövegek előmozdítják-e az Ószövetség megértését? A szentírástudo- mány az utóbbi évtizedekben mindinkább hátat fordít az önkénynek tág kaput nyitó, tisztán belső ismérvekkel operáló egyoldalú irodalom- kritikai módszernek és egyre jobban hangoztatja, hogy az Ószövetséget bele kell állítani az egykorú keleti népek miliőjébe, és ebben a keretben kell megállapítani egyrészt a kölcsönös összefüggéseket, másrészt a jellegzetes sajátosságokat. Ez a belátás ösztönzött már sokakat arra, hogy az óhéber szent irodalmat a gazdag akkád és egyiptomi irodalommal világítsák meg. Az egybevetés sok szempontból termékenynek is bizonyult, de másrészt csak bizonyos fokig elégíthette ki a hozzá fűzött reményeket. Ezek a nagy keleti kultúrák ugyanis időnkint nagy hatást gyakoroltak Előázsia kisebb népeire, így Izraelre is, sőt az akkád kultúráról azt is elmondhatjuk, hogy legmélyebb gyökerei ugyanabból az őstalajból táplálkoztak, mint Izraelé, de még sem szabad szem elől téveszteni, hogy abban az időben, amikor az ószövetségi irodalom íródott, a héber, az akkád és az egyiptomi művelősdésnek útjai már régóta elkülönültek egymástól s önálló fejlődést vettek. A babiloni vallást pl. a sumer hatás alaposan kiforgatta eredeti mivoltából. Ezért merült fel már régóta az a kívánság, hogy Izrael vallását a földrajzilag és néprajzilag is hozzá sokkal közelebbfekvő, szomszédos nyugatsémi kis népek vallásával mérjék össze. Azonban a Palesztina területén és közvetlen szom- * *
