Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Meszlényi Antal: Szelepcsényi prímás és Északmagyarország rekatolizálása (1671-75)
SZELEPCSÉNYI PRÍMÁS ÉS ÉSZAKMAGYARORSZÁQ RÉKATOLIZÁLÁSA 223 országon, ha a Gondviselés el nem küldi Pázmány Pétert. Az ő zseniális eszének, nagy szónoki erejének, apostoli lelkületének és a trienti zsinat (1545—1563) szellemében foganatosított egyházi intézményeinek köszönhető a római egyház megmentése hazánkban. A prímás felsorolja Pázmány alapítványait, intézkedéseit a papnevelés terén s ugyancsak amit utódai tettek a papnevelés érdekében. Lósy nevéhez fűződik a pozsonyi kisszeminárium, az ú. n. Emericanuin megalapítása, mely 12 kispap befogadására volt alkalmas. Lippay pedig az 1648. évi nagyszombati zsinaton a generális szeminárium eszméjét pendítette meg. Terve megértésre talált s a püspökök és egyéb javadalmasok megajánlották a szükséges anyagi támogatást, hogy ezzel lehetővé tegyék a paphiány megszüntetését s biztosítsák az eltévedt lelkek visszavezetését az egyházba. Szelepcsényi ekkor már veszprémi püspök volt ; a mondott célra felajánlotta óbudai prépostságának a javait, de azzal a kikötéssel, hogy ezeknek kizárólag a veszprémi püspökség papnevelését kell szolgálniok. Egyéb alapul szolgált még az egyik eszterg^mmegyei papnövelde, mely beleolvadt ezen újba, továbbá Lósy 20.0C0 forintra rúgó hagyatéka s más főpapi adományok. Székhelye Nagyszombat lett, ahol az érsek alkalmas otthonról gondoskodott s a szeminárh mot az előkelő Collegium Germanico-Hungaricum mintájára szervezte meg. Saját prímási alapítványairól emlékezik meg azután; két évre az érseki szék elfoglalása után szemináriumot alapított, «Seminarium Marianum» néven, 70 növendék eltartására elégséges adománnyal a bozóki prépostság javaiból, amely javadalmat saját költségén váltotta ki világi birtokosától ; vezetésével pedig a jezsuitákat bízta meg. Nagyszombatban — írja — most már három papnevelő volt, ú. m. a Pázmány-alapítású Szent István, a Lippay-féle generalis s az ő Mária szemináriuma. Ezek karöltve a külföldiekkel, képesek voltak a papi utánpótlásról gondoskodni. Ennek következtében meg tudta szűntetni a szerzetesek eddig dívott paróchiális tevékenységét, másrészt az idegenből származott misszionáriusok alkalmaztatását is. Jól- esően jegyzi meg, hogy ezentúl a szerzeteseket nem fenyegeti a súlyos veszedelem, hogy szerzetesi fegyelmük plébánosi foglalkozásuk miatt meglazul ; a misszionáriusok pedig a hazai viszonyok kellő ismerete nélkül amúgysem bírtak hatást gyakorolni a vallásos életre s ha törekedtek is erre, tüstént püspöki hatáskört akartak maguknak biztosítani s korlátlan hatalmuk által gyakran nem csekély bajt okoztak az egyháznak, amint ezt a mindennapi tapasztalat világosan bizonyítja. A 70-es években, viszonyítva a múlthoz, Szelepcsénjdnek már volt elég papja, és így azokra a helyekre is tudott küldeni, ahonnan az ő elnöklete alatt működő 1673-i őszi és 1674-i tavaszi két pozsonyi törvényszék, az ú. n. judicium delegatum extraordinarium elmozdította a protestáns lelkészeket. Ezen szerencsétlen elítélteket is kemény szavakkal bélyegzi meg, midőn így ír róluk : A királyi Felség helytartói
