Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Meszlényi Antal: Szelepcsényi prímás és Északmagyarország rekatolizálása (1671-75)
222 MESZLÉNYI ANTAL ség folytán elpusztult egész országunk. Utána még vészesebb idők következtek, mert a nemzet lelkében is sorvadásnak indult. Mikor ugyanis Ferdinánd, továbbá Zápolyai János az ország jogaráért s a királyi trónért küzdve, egymás ellen harcba szálltak, nagyszámú idegen katonaság s a tarka népek sokasága lepte el hazánkat. Ők már az új felekezetek valamelyikének voltak a hívei s azt terjesztették nálunk is. Ez nem ment nehezen, mert míg ez idegen csapatok dúlták Magyar- országot — fájdalom — az ország életbenmaradt főurai dőzsölésre és kicsapongásra, továbbá az egyházi javak elfoglalására vetemedtek s magukévá tették még Kálvin és Luther újítása által behozott veszedelmes tanokat, befogadták az álevangélium hirdetőit s megengedték a kát. vallással ellenkező istentiszteleteiket. Amikor tehát a prímás az ország szomorú történetére emlékezteti a szentszéket, reális tekintettel nézi annak okait ; az újabb történet- írás is igazolja, hogy a katolicizmus szempontjából Ferdinánd német orientációja éppúgy ártott az ősi hitnek, mint Zápolyainak törökkel való szövetkezése. Az előbbinek német és luteránus főkapitányai meghonosították az új felekezetet, a török pedig sokkal szívesebben tűrte ezt, mint a katolicizmust. Az érseki jelentés szerint a helyzet ezután még egyre rosszabbodott. A magyar kamara ugyanis, hogy gyarapíthassa a kir. kincstárt, amire Ferdinándnak nemcsak Zápolyaival, hanem a törökkel folytatott harcai miatt is szüksége volt, rátette kezét az esztergomi érsekség birtokaira s az érseki széket több mint 28 éven át betöltetlenül hagyta. Ennek folytán a kát. vallásgyakorlat vagy teljesen megszűnt, vagy legalább is szünetelt, mivel az erőszak a kát. nyáj gondozását lehetetlenné tette és birtokába vette a kát. templomokat. Az új felekezetek oly erővel törtettek előre s oly gyűlölettel viselkedtek a kát. vallással szemben, mintha csak a Dioklecianok, Domicianok és Konstanciusok kora elevenedett volna fel. Ami kegyetlenség valaha csak lábrakapott a katolikusok megsemmisítésére, az most mind elemi erővel újult meg. Úgy a köznép, mint az előkelők sorában mindenütt meggyökeresedett s megerősödött az eretnekség s ez az ország, mely oly hűséges volt az Isten Anyjához, s az Ő földi helytartójához, kevés kivétellel egészen a luteránus, illetőleg a kálvinista felekezethez szegődött. Szerinte Erdély fejedelmeinek gyakorta megújuló harcai, Báthorynak, Bocskaynak, Bethlennek és Rákóczinak kegyetlenségre hajló protestáns csapatai, még az ő emlékezete szerint is feldúlták a szentélyeket, kínozták a katolikusokat, megölték az ősi hit hirdetőit, elfoglalták a szentegyházakat, megsemmisítésére törekedtek az egyházi intézményeknek, az isteni és az emberi jogokat annyira felforgatták, hogy az örök üdvösség munkálását a legsúlyosabb veszélyek fenyegették. Szelepcsényi szerint ez volt a magyar katolicizmusnak egyik legválságosabb időszaka. A római egyház egészen elsikkadt volna Magyar-