Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
180 IBRÁNYI FERENC Tillmann a katolikus életideált Krisztus követésében foglalja össze. Krisztus személye mintakép, azaz norma és érték, erkölcsi parancs és egyben teljesedés, eszme és élet. A keresztény erkölcstudomány tárgya tehát tudományosan bemutatni Krisztus követését a magán- és a közösségi életben. Kiindul (1. fej.) Krisztus követésének eszméjéből és tartalmából. Max Scheler nyomán elemzi a mintakép fogalmát és alkalmazza a keresztény erkölcsi életre. Krisztus követése nem jelent külsőséges utánzást, hanem belülről kiinduló hasonlóváválást. Mivel csak megközelítőleg valósítható meg, a katolikus életideál állandó feszülést visz az erkölcsi életbe. Krisztus-követés lehetőségének alapja a Krisztusban való élet misztikái ténye, hordozója pedig az erkölcsi személyiség. Az erkölcsi személyiség minden feladatát beleállította Krisztus a valláserkölcsi élet munkájába. Személyiség és közösség viszonyát vizsgálva helyesen jegyzi meg, hogy a kettő problémáját az evangélium nem szociológiai síkban, hanem a természetfölötti rendben oldja meg. A természetfölötti megoldás azonban hivatva van a szociológiának is irányt mutatni. A továbbiakban (2. fej.) a Krisztus-követés természetfölötti alapját és erőit vizsgálja a szinoptikusok, szent János és szent Pál alapján. A kegyelem Krisztussal való életközösség és pedig nemcsak gondolati és érzelmi vonatkozásban, hanem az objektív lét rendjében. Az Isten-gyermekség sem merőben képes beszéd, de nem jelenti az örök Igének Isten lényegében gyökerező fiúságát sem, hanem a kettő között középen van. Krisztus követésének alapvető beállítottságát (3. fej.) az újszövetségi Isten-gondolat határozza meg (a kegyelem teljességét ajándékozó, jóságos, egyben félelmetes komolysággal parancsoló, szent Isten). Az evangélium vallása a természetfölötti célllal a jövő életbe gyökerezteti bele az embert. Krisztus követését jellemzi az erkölcsi követelmények leegyszerűsítése az Isten- és emberszeretet kettős parancsára. Majd tárgyalja a Krisztus-követés alapvető követelményeit (megtérés, hit, szeretet, tökéletes élet ; 4. fejezet) és veszélyeit (bűn, kísértés ; 6. fejezet). A mű nem tankönyv, hanem szaktudományos munka egyháziak és művelt világi olvasók számára. A legkomolyabban érvényre juttatja, hogy az erkölcstudomány hittudomány, azaz a kinyilatkoztatásból meríti anyagát. Minden fejezet szervesen nő ki a Szentírásból. Az evangéliumokból és katolikus levelekből összegyűjti a katolikus erkölcsi élet igazságait, megtalálja mögöttük az első elvet Krisztus követésének eszméjében. Az elvek alkalmazását (kazuisztika) teljesen elmellőzi. Tillmann mélyenlátó ismerője a szellemtörténeti mának. Tudomásul veszi azt, hogy Max Scheler a kátyúba jutott kanti formalisztikus ethika helyett személyi ethikát állított fel. Szent Ágostonra és szent Tamásra nem történik gyakran hivatkozás, bár alapgondolatban nem tér el egyiktől sem. A skolasztikáról különben nem vesz tudomást, nem azért, mert örökölte Hirschernek a skolasztika iránti ellenszenvét, hanem hogy plasztikusabban domborítsa ki az óriás gondolattömb vonásait. A legmagasabb igényeket kielégíti. Hozzá hasonlítjható munka Hirscher óta nem jelent meg. Hittanárok, szónokok igen nagy hasznát vehetik. c) Újabb erkölcstudományi monográfiák. Fr. Ter Haar, C. SS. R.: De occasionariis et recidivis. Torino, Marietti, 1927. XVI—449 okt. 25 L. — A szerző gyóntatási gyakorlatban sűrűn előforduló, sokat vitatott és nagyfontosságú kérdést dolgoz ki.
