Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Eckhart Ferenc: A püspöki székek és a káptalani javadalmak betöltése a kiegyezéstől az összeomlásig
A PÜSPÖKI SZÉKEK ÉS A KÁPTALANI JAVADALMAK BETÖLTÉSE 13 személye körüli magyar miniszter a külügyminiszternek és március 27-én már feleskette a király az új főpapokat, tehát valószínűleg egyidőben, hogy a praesentátiós iratokat Rómában átadták.1 Hasonló volt az eljárás gróf Mikes János szombathelyi és Hosszú Vazul szamosújvári püspök kinevezése alkalmából. 1911 október 2-án közölte a kultuszminiszter a külügyminiszterrel, hogy a király szept. 29-i audienciáján hozzájárult a kinevezésekhez, vagyis hogy ezekre vonatkozó javaslatot terjesszenek eléje. Kérte «az előzetes tárgyalásokat az Apostoli Szentszékkel folyamatba tenni és azok eredményéről engem értesíteni». A tárgyalás a kinevezés előtt írásban ment végbe, amit a magyar kultuszminiszter 1903-ban még mindenképpen el akart kerülni. Október 27-én értesítette a nuncius a külügyminisztert «que le Saint Père accueillera favorablement la présentation», a másik esetben pedig «n’a aucune difficulté d’accepter la présentation», ugyanazon szavakkal, mint az 1860—70-es években, de nem mint akkor a kinevezés után, hanem az uralkodó elhatározása előtt. Erre következett csak 1911 november 15-én a kinevezés, amiről 17-én küldött a kultuszminiszter értesítést a közös külügyminiszternek azzal, hogy «a legfelsőbb kéziratok nyilvánosságra hozhatása céljából méltóztassék a bécsi nuncius útján az Apostoli Szentszék hozzájárulását kivenni és azt velem lehetőleg sürgősen közölni». A külügyminiszternek november 26-án küldték el a praesentátiós iratokat, 28-án adta azokat át Rómában a nagykövet, amire a kinevezések közzététele megtörténhetett.1 2 A horvát-szlavonországi püspöki székek betöltésére vonatkozólag a bán tett javaslatot a királynak a zágrábi érsek megkérdezése után a magyar minisztertanács hozzájárulásával, amelyet a horvát- szlavon miniszter szerzett meg. * He * A magyar király gyakran áthelyezés (translatio) útján töltötte be a megürült főpapi székeket, holott püspökök áthelyezése az általánosan érvényes egyházi jog szerint a pápának fenntartott jog.3 Ezt a jogot különben Ferenc József és elődei éppen úgy gyakorolták Ausztriában is, mint Magyarországon. A szentszék ennek a régi, a kánonjogba ütköző szokásnak a megváltoztatására is törekedett. 1886-ban a nuncius memorandumot nyújtott át Kálnoky külügyminiszternek, kérve őt, hogy azt bizalmasan közölje a magyar kormánnyal. Ebben kifejtette az egyháznak ismert elvét, hogy a kinevezett és installált püspök és egyháza között oly szellemi kötelék (lien spirituel) jön létre, amelyet az egyházi jog a házassági kötelékhez szokott hasonlítani. Egyedül a pápának van hatalma ezt a szent köteléket oly célból feloldani, hogy ebből az egyháznak nagyobb java származzék. «Ebből következik, hogy mindaddig, amíg a Szent Atya nem szabadított meg egy püspököt a köteléktől, amely őt püspökségéhez fűzi, az nem alkalmas arra, hogy más egyházmegye részére neveztessék ki» (il n’est pas apte à être nommé pour un autre Diocèse). «A nominatio joga nem foglalja magában a translatio jogát is, 1 U. o. 2 U. o. 3 Sägmüller : Lehrbuch des kath. Kirchenrechts. II. kiad. 342. 1.
