Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szabó Vendel: A gyónás érvényessége az orthodox egyházban
A GYÓNÁS ÉRVÉNYESSÉGE AZ ORTHODOX EGYHÁZBAN 123 ben megvan a jószándék, hogy az igaz egyház parancsai szerint éljenek, vagyis in foro interno et secundum intentionem az igazak útját járják és nem gördítenek akadályt a kegyelemnek és a kegyelmi eszközök hatályossága érvényesülésének. Teljes joggal sorozhatjuk őket a hívők — fideles — közé, akikben Krisztus misztikus testének Lelke működik és akik ha nem is ismerik anyjukat, az egyházat, mégis részesülhetnek a rája bízott és általa kiosztott kegyelmekben. A tények és körülmények kétségtelen adatokat szolgáltatnak az orthodoxia híveinek jóhiszemű tévedéséről. Igaza van Tilloy-nak, aki az orthodoxok jóhiszeműségéről így ír : «Távol legyen tőlünk a gondolat, hogy a mi disszidens testvéreink őszinteségét kétségbevonjuk! Ellenkezőleg, fel kell tételeznünk... Az orthodox keresztények gyermekségüktől kezdve őseiknek a római egyház ellen való előítéleteiben nőttek fel ; hisznek saját egyházuknak és így az ember megérti, hogy ők a valóságnak megfelelőeknek tekintik a tévedéseket, amelyeket a latinoknak tulajdonítanak. Ha még azok is, akiknek nem kellett megkeresniök a katholikus igazságot, hiszen ott ringatták őket az ő térdein és kebelén táplálkoztak, gyakran ellenmondanak neki, meglepő-e, ha hasonlóképpen ellenmondanak azok, akik nem ismerik vagy akik nem látják őt, csak az előítéletek sűrű ködén át, amelyek eltorzítják? Hogy itt rosszhiszeműségre következtethessünk, a szivek mélyében kellene olvasnunk, mint az Isten».1 Sajátos véletlen, hogy az orthodoxia hívei a műveltség terén nagyobb részükben elmaradottak. Ha még a művelt nemzeteknél is a köznép körében bizonyos fokú elmaradottságot találunk a vallási igazságok tekintetében, fokozott mértékben állíthatjuk azt az ortho- doxokra. Mit tudnak ők a harcokról, amelyek egyházuk különválását előidézték? Van-e fogalmuk a dogmák különbözőségéről? Vallásosságuk és figyelmük inkább az istentiszteleti külsőségek és cerimóniák felé irányul a dolgok mélyebb ismerete nélkül. A római egyházról való felületes ismereteiket csak saját papjaiktól és az orthodoxia szellemében megírt könyvekből ismerik, amelyekből kicsendül az évezredes harc és vitatkozás minden keserűsége, a rágalom és hazugság mérges levegőjével telítvék, amelyben a szakadás szítói híveiket a római egyház elleni gyűlölködésre nevelték, úgyhogy nemcsak a tanulatlan köznép, de még a műveltek is csak nehezen tudnak a krisztusi igaz egyház és az ő igazságai megismeréséig nagy lelki harcok árán eljutni, amiről nevesebb konvertitáink vallomásai tanúskodnak.1 2 Ha túlzásnak is tartjuk, amit különösen a szlavofil írók az orthodoxok és különösen az orosz nép, a «szent Oroszország» mindent felülmúló mélységes vallásosságáról a világgal elhitetni akarnak,3 annyit 1 Les Églises orientales et l’Église romaine. VIII. 2 Sok jellemző példát találunk erre Szántay-Szémán többször idézett értékes könyvében : Unionizmus. 232—246. 3 A. Soltykoff vallástörténelmi adatokkal cáfolja a szlavofil álláspontot.
