Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szabó Vendel: A gyónás érvényessége az orthodox egyházban
116 SZABÓ VENDEL Az ordo tehát önmagában nem elég és amikor az orthodox papság érvényes felszentelését állítjuk, ez magában nem nyújt elegendő jogcímet arra, hogy számára az oldó hatalom gyakorlását is megengedjük. Azt kell tehát keresnünk, hogy megvan-e nála a iurisdictio sive ordinaria sive delegata. Mielőtt e kérdésre a megoldást keresnők, szükségesnek tartjuk, hogy pontosan meghatározzuk a kérdés tárgyi körzetét. Nem beszélünk arról, hogy halálos veszedelem esetében az orthodox papnak megvan-e az oldó hatalma, mert ilyenkor az egyház kifejezetten megadja a hatalmat minden érvényesen felszentelt papnak, tehát az orthodoxnak is : «In periculo mortis omnes sacerdotes, licet ad confessiones non approbati, valide et licite absolvunt quoslibet poenitentes» . . . (Can. 882. ; v. ö. még Can. 2261. § 3.) Arról van szó, ha egy orthodox vallású felnőtt, aki halálos veszedelmen kívül a saját orthodox papjánál már gyónt, visszatér a katholikus egyházba, legközelebbi gyónása alkalmával köteles-e egész elmúlt életének bűneit újból meggyónni avagy elegendő-e csupán az orthodox papnál végzett gyónása óta elkövetett bűneit vádolni. Mivel a katholikus egyház mint látható társaság szervezetén kívül állókról van szó, sem az egyházi törvénykönyv, sem az authentikus egyházi megnyilatkozások ezzel a kérdéssel elvileg kifejezetten nem foglalkoznak. Az egyházi írók is rendesen csak nagy általánosságban intézik el a dolgot : «Ami a iurisdictio hatalmát illeti, amely szükséges bizonyos szentségek kiszolgáltatásához, különösen a bűnbánat szentségéhez, a katholikus egyház hallgatólagos hozzájárulása megengedi, hogy meglegyen az orthodox papságban».1 Ez a nagy jóakarattal adott megállapítás azonban csak magyarázattal fogadható el. Az orthodoxia sajátos helyzete miatt megkülönböztetést kell tennünk az orthodox egyházak mint vallási társaságok — societates religiosae — és ezen egyházak hívei — fideles — között. I. Az orthodox egyházak mint látható vallási társaságok a katholikus egyház törvénykönyvének elvei és előírásai szerint bíráltainak el, amint a nyilvánosság színe előtt — in foro externo — világos tényalapot nyújtanak a katholikus egyházhoz való viszonyuk meghatározására. Ezen viszony meghatározásából következik annak megállapítása, hogy a krisztusi egyház felhasználja-e, illetőleg felhasználhatja-e őket mint hierarchikus egységeket a gyónás szentségéhez megkívánt bírói oldó-kötő- hatalom birtoklásának isteni jogon folytatódó gyakorlására, amint az nálunk az egyházfejével egységben működő pásztori kar, az episcopatus, ténykedéseiben megnyilvánul? Vagy pedig azt kell mondanunk, hogy az orthodox egyház, mint ilyen, a fiaiban érvényes ordo dacára corpus demortuum, amely alkalmatlan a krisztusi egyház ígéreteinek megvalósítására és a maga hierarchikus szervezettségében nem hordozója és 1 G. Brunhes i. m. p. 82. Hasonlóképpen Jugie i. m. p. 37.
