Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szabó Vendel: A gyónás érvényessége az orthodox egyházban
A GYÓNÁS ÉRVÉNYESSÉGE AZ ORTHODOX EGYHÁZBAN 117 birtokosa a krisztusi nyáj felett való kormányzói jognak. Amennyiben tehát kebelében a krisztusi kegyelemeszközök, különösen a gyónás szentsége, hatályossággal bírnak, az azon szerencsés körülménynek tudandó be, hogy per accidens a papi rend eltörülhetetlen jegye nyomán megmaradt fiaiban az isteni jogon megkívánt alapkellék és így bizonyos feltételek mellett bekapcsolódhatnak a megigazulás egyik módjának gyakorlásába, de nem mint a saját egyházuk szolgái, hanem mint a Mater Ecclesia kincseinek ámbár méltatlan, de mégis felhasználható kiosztói. Bármilyen nehéz is kimondani és ha első tekintetre talán túlzottnak vagy legalább is érdesen szokatlannak látszik is, mégis kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy az orthodox episcopatust híveihez való viszonyában nem ismerhetjük el olyan tényezőnek, amely azonos lenne a katholikus püspök és hívei között isteni jogon megalapozott pásztori joghatósággal. Nem alkalmazhatják rájuk az Apostol szavait: «Titeket tett meg a Szentlélek püspököknek, hogy kormányozzátok Isten egyházát» (Ap. csel. 20. 28.), mert a szakadás és hittagadás szelleme elsodorta őket Péter sziklájától, elszakadt bennük az életerő, amely őket a krisztusi egyház joghatóságának középpontjához és forrásához fűzte. Megszűnt náluk a potestas ordinaria pastoris, amelyet az egyházi törvénykönyv előírása szerint csak «sub auctoritate Romani Pontificis» (Can. 329.) lehet igényelni és gyakorolni és így a iurisdictio ordinaria lehetősége is megszűnt. Az egyház mint Krisztus egységes és élő misztikus teste a maga külső megnyilvánulásában és megszervezettségében szükségszerűen feltételezi a hit és a kormányzás egységét. Organikus egysége és küldetésének katholicitása eleve kizárja, hogy kebelében vagy mellette olyan vallási társaságok alakulhassanak, amelyek egyenlő jogon tarthatnának számot a krisztusi egyháznak adott jogok és kiváltságok gyakorlására. Hiába iparkodik az orthodox egyház magát az apostoli utódlás jogán a krisztusi törvényes egyház jellegével felruházni, a skizma és herezis bélyegét homlokán viseli. A skizmáét, mert szembehelyezkedik a látható egyház látható fejének megkövetelt engedelmességgel és megtagadja a katholikus egységbe való tartozást ; a herezisét, mert meghamisítja és megcsonkítja a depositum fidei tanegységét. Az a körülmény, hogy az orthodoxia átmentette és őrzi a papi rend hierarchikus jegyét, ami fiait a kegyelmi eszközök alkalmazására képesíti, bizonyos szempontból még veszedelmesebbé teszi az igaz egyházhoz való viszonyát, mert a jóhiszemű tudatlanokban legyőzhetetlenül téves meggyőződést szül, mintha ő is Krisztus igazi egyháza lenne és így megakadályozza az «egy akol» megvalósulásának annyira óhajtott beteljesülését.1 1 «Ecclesiae dissidentes, praecise qua organismi religiosi, sunt omnino ad salutem consequendam inutiles ; immo magna salutis obstacula mortisque instrumentum dicendae sunt, quatenus a vera salutis arca homines retinent.» Jugie i. m. I. 36.
