Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szabó Vendel: A gyónás érvényessége az orthodox egyházban
A GYÓNÁS ÉRVÉNYESSÉGE AZ ORTHODOX EGYHÁZBAN 115 nek helyreállítása lenne a római püspök személyében, de vele kapcsolatban szükségszerűen tisztázásra várna a dogmatikai kérdések nagy száma is, amelyek immár a dogmatika majdnem minden ágazatában még az alapvető dogmák tekintetében is kisebb-nagyobb eltéréseket mutatnak a katholikus egyház tanítása és az orthodox theologia között. Az egyházi tanítói hivatal rendeltetésének természetéből következik, hogy a tanegység helyreállítására kompromisszumos tárgyalásokba nem bocsátkozhatik. Ezenfelül lényegesen megváltozott az utolsó száz év alatt az orthodox theologia szelleme is. A régi orthodoxia a szentírás és a szenthagyomány elvi álláspontjának fenntartásával iparkodott igazát bizonyítani ; az újabb orthodox theologia azonban, különösen a vezető szerepet vivő orosz irodalom a múlt század elején rákényszerített Protasov-ié\e reform dacára is erősen a Th. Procopo- vitsch (f 1736) által inaugurált és Ph. Drozdov (f 1867) moszkvai metropolita közreműködésével meghonosodott protestáns theologiai racionalizmus irányvonalán mozog, amihez még az orosz nemzeti egyház talajából kinőtt és a szlavofil eszmék theologusának, A. Khomiakov- nak (f 1860) a modernizmushoz hasonló álmiszticizmusa is járul.1 Ilyen körülmények között az egységes elvi álláspont hiányában valóban nehezen képzelhető el a tanegység könnyű helyreállítása, hiszen az orthodoxia jelenlegi püspökei és papjai ebben a theologiai zűr-zavarban nőttek fel és a különböző egyházaknak nincs egységes dogmatikájuk. A katholikus egyházon kívül álló és magukat keresztényeknek valló vallási egységek között azonban az orthodoxia egy sajátos nagy kiváltsággal rendelkezik, amely őt társai közül legközelebb hozza hozzánk. Megvan ugyanis benne az apostoli utódlás vonalán érvényes papság, az or do. Tevőlegesen és érvényesen tud tehát bekapcsolódni a krisztusi kegyelemeszközök alkalmazásába. Van áldozati oltára és az Oltári- szentségben megvan a természetfeletti erőforrása hívei valláserkölcsi életének táplálására. Ezzel kapcsolatban vetődik fel az a különös érdekességgel bíró kérdés : Vájjon az orthodox papság érvényesen tudja-e gyakorolni a bűn- bánat szentségének kiszolgáltatásához szükséges feloldozó hatalmat? Érvény es-e náluk az abszolució? A Tridentinum döntése nyomán — Sess. XIV. cap. 6. — kifejezetten katholikus tan, hogy a bünbánat szentségében a pap mint bíró ténykedik. A bírói tisztség gyakorlásához azonban megkívántatik a iurisdictio, amint azt az egyház mindenkori gyakorlata nyomán az. egyházi törvénykönyv világosan megállapítja és előírja : «Praeter potestatem ordinisadvalidam peccatorum absolutionem requiritur in ministro potestas iurisdictionis, sive ordinaria sive delegata in poenitentem». (Can. 872.) 1 Az újabbkori orthodox tehologia állapotáról és irányairól átfogó tájékoztatást nyújt M. Jugie : Theologia Dogmatica Christianorum Orientalium, tom. I. 533—545. és 578—640. 8*
