Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Radó Polikárp: A zsoltárkönyv a tökéletes élet útmutatója a szentatyák szerint
160 RADÓ POL1KÁRP «Ha járkálsz az agorán (nyilvános téren), vagy az utakon, ha együtt ülsz barátaiddal, a zsoltárokkal felgerjesztheted lelkedet, csendben az Úrhoz kiálthatsz. Ha kézműves vagy, a műhelyben ülve és dolgozva zsoltárokat mondhatsz. Akár katona vagy, akár a törvényszéknek tagja, ugyanazt teheted».1 Akkor haladunk a szentatyák nyomdokaiban, ha ismét megtanuljuk a zsoltárok szeretetét : «psalterium meum — gaudium meum» (Sz. Jeromos). A lelki életnek bámulatos hasznára van a zsoltárokba való elmélyedés, a rajtuk való elmélkedés és a zsoltározó imádság. Mindezt — célunknak megfelelően — nem fejezhetjük ki szebben, mint Sz. Ambrusnak halhatatlan értékű szavaival : «Micsoda kedvesebb a zsoltárnál? A zsoltár áldás a népnek, Istennek dicsérete, a nép dicsekvése, mindenki öröme, a kereszténység nyelve, az Egyház szava, a hitnek zengő megvallása, a tekintélynek teljes tisztelete (devotio), a szabadság boldogsága, üdvrivalgás, örömujjongás. Szelídíti a haragot, elűzi a gondot, enyhíti a bánatot. Éjszaka fegyver, nappal tanulság, a félelemben pajzsunk, ünnepünk a jámbor életben (festum in sanctitate) ; a nyugodalom tükörképe, a béke és egyetértés záloga, a sokféle változatos hangot összhangba csendíti, mint a lant. Legyen hangos a zsoltárénektől a Napkelte és a Napnyugta legyen a zsoltár visszhangja».2 Radó Polikárp. 1 Enarr. in Ps. 1. P. L. 14, 968. 2 Ps. Chrys., Protheoria 2, P. Q. 55, 538.
