Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (I.)
4 SCHÜTZ ANTAL kezik, melyek így könnyen alkalmazható kritériumai a teológiai virágzásnak. Az egyik az irodalmi formák változatossága, a másik a földolgozás monumentalitása. Az irodalmi formák változatos gazdagsága szembetűnő a pat- risztikában, főként ha egybenézzük az egész kort, és nem az egyes atyákat, kivéve természetesen Szent Ágostont, aki itt is «breviarium saeculorum», egész korok egybefoglalása. De megállapította ezt a két emberöltő óta folyó tüzetes kutatás arról a java középkorról is, melyet régibb fölületesebb fölfogás hajlandó volt sablonosságban elmarasztalni. — Az irodalmi földolgozás monumentalitása jellemzi a formák relatív gazdagsága mellett, főként a virágzó skolasztikát és a Tridentinum utáni nagy kort. Ez külsőleg is kifejezésre jut azokban a hatalmas fólió-sorozatokban, melyek egy-egy szerzőtől is nagy könyvtárak állványairól úgy merednek reánk, mint a középkori ciklopsi várfalak. A hanyatló korok építő erejének megfogyatkozása azon is meglátszik, hogy a negyedrét- s hovahamar a nyolcad-, sőt tizenkettedrét-kötetekre tér — törpe szellem törpe emlékei ! 2. Forma tekintetében a hittudomány virágzását, úgy gondolom, főként három mozzanat jellemzi. a) Az első és alapvető a hit és hívő ismerés sajátos jellegének fölismerése és következetes érvényesítése a teológiai gondolkodás és kutatás egész területén. A teológia hittudomány, azaz hitből táplálkozó és hitre támaszkodó tudomány ; tehát forrásában, normájában, tárgyában és metodikájában természetfölötti jellegű. De mint tudomány egyben racionális jellegű : a tudományos elmének erőt és képességet tulajdonit a metafizika alapigazságainak fölismerésére és tudományos megismerésére ; nevezetesen az «analogia entis» útvonalán a tagadás, állítás és fokozás hármas útján tüzetes és rendszeres, tudományos értékű ismeretet alkot Istenről, és ennek kiépítéseként a kinyilatkoztatott titkokról. Ez a formai szempont (az obiectum formale quo theologiae) : a «demonstrabile ex revelatione», vagy Szent Tamásnál az «ens divinum revelabile» (I. 1,1 ad 2) s az elmének metafizikai ereje — ez az a két pólus, melyek körül mint gyújtópontok körül elhelyezkedik a virágbaszökkent hittudomány ellipszises erőtere. Ha a két pólus közül az egyik nem teljes jelentősége szerint érvényesül, a széparányú ellipszis eltorzul. Hanyatló vagy a csúcs felé még távolról előretapogatódzó korokat jellemez a fideizmus és racionalizmus, illetve a gnószticizmus és agnószticizmus szélsőségei közt ingadozójárás.
