Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Takács Ince: A Duns Skót János körül fellendülő irodalom
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 381 A csalatkozhatatlan pápa ; A pápa töviskoronája ; A pápaság a történelem mérlegén); végül 11 beszédben adja az Egyház apológiáját (Üdvözlégy szent Róma ! ; Az Egyház földi arca ; A «türelmetlen» — ; Az «elvilágiasodott» Egyház ; Az Egyház érdemei, két beszéd ; Az Egyház papjai, két beszéd ; Az üldözött — ; A győzhetetlen Egyház ; Katholikus vagyok!). A Hiszem a szentek egy ességét fejezet egyetlen beszéde Isten hármas : küzdő, szenvedő és győzelmes egyházáról szól. A Hiszem a bűnök bocsánatát ágazatról szóló négy beszéd (Van bűnbocsánat ; A bűnbánat szentségének krisztusi eredete ; — kellékei ; «És te miért nem gyónsz?») a töredelem szentségének ügyes apológiája. A függelékben a szerző most nem a cikluson kívül álló szentbeszédeiből, hanem folyóiratokban megjelent cikkeiből közöl négyet, amelyeknek mindegyike úti élményeknek felelevenítése. Az Oltáriszentség diadala Amszterdamban és Chicagóban két eucharisztikus kongresszusról számol be az ő szemüvegén keresztül. Az 1920-ban hivatalos minőségben Hollandiában szerzett tapasztalatokról szól, Részletek a holland lelkipásztorkodásból cím alatt. A legérdekesebb a kötet utolsó száma a Húsz év előtt..., mely az Élet-ben 1915 folyamán már megjelent régi írásokban háborús, tábori lelkészi élményeket idéz fel. Ez a fejezet beszédes bizonysága annak, hogy a Szerző minden elméletet megelőzve húsz évvel ezelőtt is ugyanolyan tekintettel nézte a körülötte zajló események áradatát, mint amilyen szempontok szerint ma is készíti beszédeit. Oetter György. Hans Preuss: Das Bild Christi im Wandel der Zeiten. — Leipzig, 1932. 3. kiad. (A. Deichertsche Verl. D. Werner Scholl.) — Már magában- véve az a körülmény, hogy protestáns kézből a keresztény művészetnek méltatását olvassuk, nem mindennapi élmény. Ehhez járul azután Preuss erlangeni luteránus egyetemi tanárnak elismerésreméltó törekvése, hogy lehetőleg elfogulatlanul ismerje el az igaz művészet érdemét, fedezze azt fel akár protestáns, akár katolikus alkotáson. Az eredmény nem lehet kétséges : erős közeledés a katolikus felfogáshoz. A katakombái korszaktól kezdve napjainkig rövid, áttekintést akar adni Krisztus Urunk ábrázolatairól, amelyeken elsősorban az Üdvözítő arcát teszi vizsgálat tárgyává. E sorozatot rövid áttekintés előzi meg, az egyes képeket pedig részint a szerző saját megfigyeléseiből, részint szentírási, patrisztikai, liturgiái és egyéb megfelelő forrásokból összeállított jegyzetek kísérik. A katolikus olvasó, mikor protestáns írásában olvassa a régi keresztény művészet alkotásainak magasztalását, nem tudja elfojtani lelkében azt a kérdést : miért csak ily későn ez a ráeszmélés? Miért kellett előbb annyi helyrehozhatatlan kárt okozni ép e téren is a hitújításnak, hogy most azután egy rövid mellékmondatban helytelenítve a képrombolást (110. old., 94. kép), elismerjék jobbjaik a képek fontosságát és üdvös voltát a vallási életben. Nem vesszük rossz néven, hogy a protestáns szerző egyrészt hallgat elődeinek erről az eltévelyedéséről s nem okolja meg, csak említi, hogy Németországban Dürer után a festészetben nagy szünet állott be («folgte... auf mehr als zwei Jahrhunderte hinaus grosse Wüste und Leere»), de hogy magát Dürert mindenestől a luteraniz- mus javára könyveli el, abba a tények ismerete mellett nem egyezhetünk
