Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Kecskés Pál: Faj és vallás
FAJ ÉS VALLÁS 341 Nietzsche, Bergson a reprezentáns filozófusai s mely a vallási életben a naturalizmus, az intuícionizmus, a modernizmus áramlatait termelte ki. A német irodalomban maradandó nyomokat hagyott romantika pan- teisztikus naturalizmusa mellett, kétségtelenül nietzschei örökség a természet romlatlan jóságában való bizakodás, mely elvakultságában az emberi lélekből kitörölhetetlen bűntudatot patologikus-biológiai jelenségnek akarja magyarázni. S Nietzschére emlékeztet az az arisztokratikus faji gőg, mely a keresztény etika ellen lázadozva nem veszi észre, hogy a kereszténység a szeretet mellett az igazságosságot, az alázat mellett az önmegbecsülést is megköveteli s a szenvedő Krisztus mellett a győzedelmes Krisztust is ismeri. A sztatikus és a dinamikus vallás megkülönböztetése a bergsoni vallásfilozófiának is sarkpontja1 s a dogmák szimbolikus értelmezése az intuícionizmus ismeretes módszere. A biológiai naturalizmusnak egyoldalúan a vegetatív-vitális valóságakorlátozódótekintete csak az élet lüktetését érzi, csak folytonos változásról tud, s az Abszolútum változatlan világát az élettől idegen, irreális absztrakciónak tartja. De éppen emiatt az egyoldalúság miatt ismeri teljesen félre a vallás lényegét. A vallásos tudat a változásban is megnyilvánuló törvényszerűség, a sokféleségben is tapasztalható egység eredetének a keresésében eszmél magára. Éltető eleme az érzékfeletti, transzcendens világnak a hite, amely a mi változó létünkkel szemben a változatlanságot, a mi fogyatékos világunkkal szemben a lét teljességét képviseli. Ez a transzcendens, örökkévaló lét felénk emelkedő abszolút fölényével önmagunk alárendelésére, végességünk elismerésére késztet. Tudjuk, hogy életünknek csak annyiban van a múlandóságot túlhaladó értéke, amennyiben az Örökkévaló abszolútnak ismert törvényeit követjük, amennyiben magunkat az Ő vezetésére bízzuk. A vallás mint tudattény az ember egyéni élménye. A fajiságnak az egyéniségen érvényesülő hatásánál fogva a vallásosság faji módosulásait nem lehet kétségbevonni. Az egyház kormányzói hivatala gyakorlásában, főleg missziós tevékenységében, mindig is figyelembe vette a faji különbségekkel járó lelkipásztori feladatok jelentőségét. A germán faji vallással való harca közben a vallásnak a néplélekkel elmélyítendő kapcsolatait sürgető feladatának látja a mai német papság is. S a nemzeti szellem mindenfelé tapasztalható emelkedése más országokban is aktuálissá teszi ezt a kérdést, mely egyike azoknak a problémáknak, melyeket a természet és a természetfeletti világ el nem hanyagolható határterülete vet fel. Azonban az is bizonyos, hogy a fajisággal s általában az egyéni differenciálódással adott élménykülönbségek esetleges módosulásai a vallásos életnek, melyek a lényeget nem érintik. A fajelmélet alaptévedése, hogy a módosulást tartja a lényegnek, a színeződést a tartalommal azonosítja. A faji különbségek mesterséges túlzásával felizgatott képzeletében azután megjelenik a kereszténység tragikus belső feszültségének a víziója. Hogy a faji különbségek nem okozhatnak ily feszültséget, nyilvánvaló abból, hogy a vallás nem merül ki az alanyi mozzanatban. A vallá1 V. ö. Les deux sources de la morale et de la religion. Paris, 1932,
