Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Eckhart Ferenc: A királyi kegyúri jog gyakorlása a forradalomtól a kiegyezésig
történte után a kultuszminiszter kérte a külügyminisztert, hogy az 1858 március 12-i elhatározás értelmében iparkodjék a nunciussal megállapodni a megerősítésre vonatkozólag.1 Mikor a külügyminisztérium a nunciussal tudatta a kinevezést, az mindjárt arra figyelmeztette a külügyminisztert, hogy a concordatum csak arról szól, hogy a császári felségnek joga van a püspökök praesen- tatióját előterjeszteni, de a koadjutorokról cum iure succedendi nincs benne említés. A külügyminiszter arra utasította tehát Bach római nagykövetet, hogy Antonelli bíbornok államtitkárnál iparkodjék az esetleges kifogásokat elhárítani. Az államtitkár pedig azt felelte Bachnak, mikor nála megbízásához híven eljárt, hogy sem koadjutor kinevezése, sem Soiő személye ellen nincs kifogás, de formahiba történt Bécs részéről. A koadjutorok kinevezésének joga pápai reservatum és «ezt Ausztriában is szilárdan fenn kell tartani. Magától értetődő persze, hogy mindig csak előzetes egyetértésben fognak eljárni a császári kormánnyal, hogy az esetleges császári praesentatio jogát meg ne sértsék». Oáegoviőnak előbb a Szentatyához kellett volna fordulni és előtte hangsúlyozni koadjutor kinevezésének a szükségét és az erre alkalmas személyt javasolni. A Szentszék ezután megállapodott volna a császári kormánnyal. Mivel azonban ezt az egyházjogilag helyes utat nem tartották be, másfelől pedig Soiő prae- sentatiójával a császári kormány kinyilvánította beleegyezését, a Szentszék elismervén a kinevezés célszerűségét és szükségességét, semmi akadályát nem látja annak, hogy Soiőot a Szentatya koadjutorrá nevezze ki. Az államtitkár egyszersmind kijelentette, hogy a bécsi nunciusnak már elküldte az utasítást a kánoni eljárás lefolytatására és arra, hogy állapodjék meg a császári kormánnyal abban, hogy «a megrótt formahibát» hogyan lehetne jóvátenni.2 A Szentszék tehát az iniciativát magának akarta fenntartani és a császári kormány eljárását a kánonjog szabályaiba ütközőnek mondotta. Az osztrák kultuszminiszter azonban egyáltalában nem akarta elismerni, hogy a Szentatya jogain sérelem esett. Ők csak úgy jártak el, mint Haynald koadjutori kinevezése alkalmából, melyet a hivatalos Wiener Zeitung-ban mindjárt közöltek. Ez pedig akkor a Szentszéknél semmiféle ellenkezéssel nem találkozott. A concordatum tárgyalásai alatt pedig nem történt semmi célzás arra, hogy a koadjutorok kinevezésének kérdésében valami változtatást szándékoztak volna elérni Róma részéről. A kultuszminiszter legfeljebb azt a mulasztást volt hajlandó a trienti zsinat határozatára való tekintettel elismerni, hogy a Szentszéknek a zenggi püspök útján nem nyílt alkalma a koadjutor-kirendelés kérdésében a megkívánt «urgens necessitas et evidens utilitas» körülményeit elismerni. E felett azonban napirendre térhetett a kormány azért, «mert koadjutor kirendelésének szüksége az aggkori gyengeségben szenvedő püspök mellé nyilvánvaló és mert meg voltak győződve, hogy 2 A kultuszmin. átirata a külügynek 1860 okt. 26. Külügymin. Admin, ltár. F. 26. 19. cs. 1 Bach jelentése. 1860 nov. 24. U. o. A KIRÁLYI KEGYÚRI JOG A FORRADALOMTÓL A KIEGYEZÉSIG 325
