Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Eckhart Ferenc: A királyi kegyúri jog gyakorlása a forradalomtól a kiegyezésig
318 ECKHART FERENC 25-én kelt és 28-án a kultuszminisztériumhoz továbbított jegyzéke, amely szerint Rómának nincs ellenvetése a kinevezéssel szemben. Ezzel a kinevezéssel kapcsolatban a külügyminiszter elrendelte, hogy ezután minden alkalommal, amikor a nunciussal közlik a kinevezést, jegyezzék fel a dátumot és a nuncius válaszát a legkisebb késedelem nélkül tudassák mindig a kultuszminiszterrel. Ha várakozás ellenére négy hét alatt nem érkeznék válasz, úgy erről is értesíteni kell a nunciust.1 Erre azonban nem volt példa. A külügyminiszter értesítésére mindig megjött négy héten belül a válasz, amely szerint a Szentatya hozzájárul a «nominatióhoz», ilyen vagy hasonló formában : «le Saint Pere agréera la nomination, que S. M. L’Empereur compte de faire»... A hozzájárulást persze translatio esetében is kérték. Ily eljárással neveztettek ki Roskoványi Ágost eddigi váci püspök nyitrai, Peitler Antal váci püspökké (1859 febr. 11.), Bonnaz Sándor Csanádi (1860 jún. 11.), Pap-Szilágyi nagyváradi görög szertartású (1862 okt. 22.), Fogarassy Mihály erdélyi (1864 nov. 25.), Vancsa János szamosújvári görög szertartású püspökké, továbbá Lonovics József kalocsai érsekké, Biró László szatmári, Pankovics István munkácsi görög szertartású (1866 szept. 24.) és Jekefalussy székesfehérvári püspökké (1866 nov. 19.) és Simor János győri püspök esztergomi érsekké és hercegprímássá.1 2 A provizórium alatt 1861 óta a kinevezési javaslatokat a visszaállított magyar udvari, az erdélyi püspökség betöltésére vonatkozólag pedig az erdélyi kancellária3 terjesztette elő, de az egész eljárás egyébként nem változott. Ferenc József kegyúri jogai a concordatum megkötése után sem tartalmazták a kinevezett püspök letételének jogát. A helyzet ebben a tekintetben nem változott, mint azt Haynald erdélyi püspök lemondásának esete bizonyítja. A kánonjog már vázolt általános elvei ekkor is érvényesültek ugyan, de az uralkodó ki tudta eszközölni akaratának keresztülvitelét a kánonjog szabályai szerint. Haynald eltávolítását politikai szempontok, az erdélyi országgyűléssel kapcsolatos szereplése, tette kívánatossá, egyházi működése ellen semmi kifogás sem merülhetett fel. Az uralkodó szárnysegéde, mint Erdélybe küldött teljhatalmú biztos szólította őt fel annak nevében a lemondásra : «Őfelsége nem kételkedik abban, hogy kívánsága teljesítésével alattvalói hűségét bebizonyítja és mindent, ami jogerős lemondásához megkívántatik, azonnal meg fogja tenni». Haynald erre IX. Piusnak beküldte lemondó iratát, amelyben a lemondás előzményeit és a reá gyakorolt nyomást jellemezte, a tények egyszerű előadásával. Magát és ügyét a Szentatya gondoskodására bízta. Lemondó levelének másolatát megküldte Ferenc Józsefnek is, aki utasította Bach nagykövetet, hogy a lemondás elfogadása érdekében járjon el a Szentszéknél. A pápát már előzetesen megkérdezték és az kijelentette, hogy elfogadja a lemondást, ha az az egyházjogi szabályoknak megfelelően történik. Most azonban 1 Külügymin. Admin, ltár. F. 26. 2. cs. 2 U. o. F. 26. 17. cs. 3 Min. Rat. 1864 : 3334, 3497.
