Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (I.)
A HITTUDOMÁNY JELEN FÁZISA ÉS FÖLADATAI 19 után jött, a harmadik a történetileg oly nagyarányú trentói zsinatból szinte szemlátomást nőtt ki. Már most, a Vaticanum indult történetileg olyan jelentősnek, mint azok ; váltott ki olyan szellemi hullámokat, mint bármelyik, és talált olyan teológiai fölkészültséget és készséget mint akármelyik. S csakugyan az egész vonalon nyomban nekipezsdülő hittudományos tevékenység mintha igazolta volna ezt az aprióris várakozást ; mintha följogosítana arra, hogy itt is a történeti hasonlóságból azonosságot, az analógiából homológiát csináljunk. De épen azért rajzoltuk meg, ha vázlatosan is, éles és tárgyilagos vonalakkal a hittudomány irányvonalainak grafikonját, hogy módunk legyen ugyancsak teljes tárgyilagossággal beiktatni a mai fázist a maga történeti helyére. Aziránt nem lehet kétség, hogy a hittudomány ma emelkedő fázisban van. Ez a fázis felöleli azt a kb. száz esztendőt, mely 1830—1930 között van. Ilyen történeti arányokban átmeneti visszaesések vagy megállások nem jöhetnek számításba ; itt az összjelleg és alaptendencia dönt. S milyen ez a jelleg, közvetlenül mutatja a fázis keletkezése, amint az rövid áttekintésben előttünk áll. Nem is más az utolsó száz év hittudománya, mint egyenes vonalú, következetes kiemelkedés a 18. századvégi dekadenciából. S hogy ez az emelkedés tart, hogy a hittudomány ma nem völgynek megy, hanem hegynek, annak aprióris, illetve «a simul- taneo» bizonyítéka az a tény, hogy ma az egyházi élet az egész vonalon, intenzív és extenzív értelemben emelkedőben van. Ennek a ténynek igazolása nem tartozik ide ; különben aki tud nézni, annak éppen ebben a dologban nem nehéz látni, mutatás nélkül is. Minthogy már most a hittudomány az egyházi életnek szerves függvénye, eleve nyilvánvaló, hogy mikor az Egyház fáján mindenütt friss fakadó élet lüktet, akkor a teológia, az egyházi életnek ez az annyira érzékeny ütőere, nem akadozhat és nem ernyedhet. De könnyű aposzterióris bizonyságot is szerezni. Elég evégből összehasonlítani a hittudomány bármely ágában vagy témájában két olyan keresztmetszetet, melyeket legalább a legkisebb történeti mértékegység választ el, t. i. egy emberöltő ; tehát elég pl. lemérni a hittudomány állást a század fordulóján és ma : mindenütt kézzelfoghatók az előre és fölfelé dolgozó tendenciák ; egy színvonalon álló mai hittudományos könyvből vagy értekezésből mindenesetre többet lehet tanulni, mint egy emberöltő előttiből. 2*
