Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (I.)
14 SCHÜTZ ANTAL zetesebb exponense. Az általános apológiái föladatot teljesen a romanticizmus szellemében munkába vette Chateaubriand (Génie du christianisme), folytatták de Maistre, Lamennais, Montalembert, Nicolas ; ezek megteremtették azt az esztetizáló hitvédelmet, melynek utolsó jeles képviselőjét, Bougaud-t még most is szívesen olvassák hazánkban : nem tündökölt tudományos alapossággal és szabatossággal, de győzte lélekkel, beleérzéssel és stílussal. A protestantizmus racionalizmusával először számolt le imponáló felsőbbséggel és nagy hatással Moehler (Symbolik 1832). 2. Ettől kezdve a hittudományosság vezérsége hosszú századok után a németekre ment át ; a «Germania docet», legalább a század végéig, a hittudomány terén is valósággá lett. Itt folytak le az első nagy mérkőzések a kornak eltermészetesedett tudományos szellemével, a kantizmussal és törvényes gyermekével, a német idealizmussal, főként Hegel bölcseletével — egyelőre azonban a hittudomány kamaszkorait jellemző kompromisszumos alapon. Elég Hermes, Baader, Frohschammer, Günther nevére utalni. De ugyanitt készült csöndben a korszellem pozitív hittudományos legyőzésének fegyvere is, a formai elvére visszatalált építő hittudomány újjászületése, persze nem a kor tudományos áramlataival, sőt protestáns teológiájával való kölcsönhatás nélkül. Ez a katolikus tübingeni iskola műve ; Moehler után Drey, Klee, Staudenmaier, majd Kuhn és Hirschler, Linsenmann és Schanz ennek a tiszteletreméltó, nagyérdemű iskolának legjelesebbjei. Ugyanekkor Franciaországban a Kanttal való teológus találkozás nem mint Németországban a racionalizmus irányába, hanem az ellenkező oldalra, a fideizmus felé sodorta azokat, kik először tettek kísérletet rendszerének tudományos legyőzésére (Bonald, Bautain, Bonnety, Lamennais tradicionalizmusa). Ekkor kapcsolódik bele az új munkába az eddig veszteg Olaszország is, ahol, miként Spanyolországban, a régi skolasztikái hagyományok nem szakadtak meg, de mégsem termékenyítették meg a szellemeket az új idők teológiai föladataira. Érdekes, hogy ebben a két országban is, illetve Olaszországban, az első kísérlet félreütött : a félig fideista, félig racionalista ontologizmust szülte (Ventura, Gioberti és főként a fényes tehetségű, apostoli lelkű Rosmini). Nem kevésbbé figyelemreméltó, hogy a magára eszmélő és főként apostoli föladatainak magaslatára emelkedő hittudomány mennyi laikust Iát frontharcosai között : de Maistre, Chateaubriand után Montalembert, Nicolas, Stolberg, Görres, a spanyol Donoso Cortez.
