Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Schütz Antal: A hittudomány jelen fázisa és föladatai (II.)
98 SCHUTZ ANTAL tudománnyal is, a primitívek és «színesek» új élni- és elhelyezkedni- akarása, mely zenéjével, táncával, sőt egyéb «művészetével» máris döbbenetes arányokban betört az európai kultúrterületre ; megjelenik a Kelet, vallásainak nagy múltjára, transzcendentista és kvietista jellegére támaszkodó fölényeskedésével ; fölvonul az orosz «messzianizmus», melyben az ázsiai vallási szellem fölényeskedése integrálódik az elszlávosított evangéliummal. S mind a három tényező új, egyelőre tisztulatlan, de a nyers természetből és primitív ösztönökből inspirálódó kommunista ízű közösségi életformákat keres és erőltet (bolsevizmus, részben hitlerizmus). A hittudománynak tehát idejében gondoskodnia kell, hogy olaj legyen a mécsesében, mikor szembekerül ezzel az új életstílussal és életigénnyel. Föladata mindenekelőtt pontosan megismerni ezeket az irányokat: tanításaikat, erőiket, sőt — értékeiket, és ezeket beiktatni a katolikum értékskálájába. Közvetlen és szakszerű tájékozódást kell keresnie az etnológia, prehistória, keleti vallástörténet, ortodox keleti teológia és vallási élet, valláspszichológia és kultúrtörténet, fajelmélet és tömegpszichológia területein és aztán össze kell mérnie a katolikumot, természetesen a teljes katolikumot az ebből adódó problémákkal. Nevezetesen a missziós teológiát és pedagógiát széles tapasztalati, etnológiai, vallástörténeti és valláspszichológiai alapon ki kell építeni. 2. A hittudomány másik lendítő tényezője az egyházi élet egyetemes virágzása. E téren az utolsó három emberöltő állandó mélyülés és gazdagodás kora. A gallikanizmus, febronianizmus, fölvilágosodás és liberalizmus dermesztő öleléséből kiszabadult egyházi élet fokozatosan visszatalált ősi forrásához : a szentségekhez, főként az Oltáriszentséghez, a szentekhez, a liturgiához, az aszkézis- hez és az imádság leikéhez. Nevezetesen az intelligencia gondolkodásban és tettben egyre határozottabban a katolikum álláspontjára helyezkedik. A hittudomány megvívta harcait az aposztata kor nagy eltévelyedéseivel ; a kapott sebekből és infekciókból kigyógyult. Régen nem volt olyan elvi egyetértés és olyan határozott egyháziasság úr a hittudósok között, mint épen napjainkban. A liberalizmus atomizáló és centrifugális tendenciáival szemben megerősödött egyházi centralizmus biztosítja a fegyelmet a gyakorlatban és az egységes irányt az elméletben. Ilyenformán az egyházi élet egyensúlyba hozta gazdag erőrendszerét, a robbantó és fölborító veszedelmekkel szemben kiépítette önbiztosítását, és így félelem nélkül nekiláthat azoknak az új föladatoknak, melyek
